Tudomány

Tényleg szükségünk van napi 3-4 liter vízre?

24.hu
24.hu

2016. 10. 10. 18:04

Egy több intézetet összefogó, Monash Egyetem által vezetett kutatás először fedte fel az emberi szervezet folyadékfelvételt szabályzó mechanizmusát. Ez az a folyamat, amely meggátolja, hogy túladagoljuk magunknak a vizet.
Korábban a témában:

A vizsgálatot bemutató tanulmány szerint az agyban aktiválódik egyfajta nyelési gátlás, miután a szervezetbe túl sok folyadék került. A mechanizmus segít biztonságos szinten tartani a testben lévő vizet.

Michael Farrell, a Monash Orvosbiológiai Felfedezések Intézetének kutatója felügyelte azt a munkát, melyet a Melbourne-i Egyetem PhD hallgatója, Pascal Saker végzett, számtalan más helyi intézettel közreműködve. Farell szerint a vizsgálat rámutatott: sokkal biztonságosabb a testünknek engedelmeskedni, és csak akkor inni, ha valóban szomjasak vagyunk. A szervezet nem buta, ha szüksége van valamire, azt normális esetben jelzi.

Egy korábbi vizsgálatot véve alapul a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék az erőfeszítést, melyet víz lenyelésekor fejtettek ki. Az alanyok először akkor kaptak a folyadékból, mikor szomjasak voltak, másodjára pedig akkor, mikor már láthatóan túl sokat ittak. Az eredmények alapján az erőfeszítés háromszorosára nőtt, ha a résztvevők már nem kívánták a vizet.

Farrel úgy gondolja, ez az első alkalom, hogy sikerült kimutatni a folyadék túlzott bevitele után jelentkező ivási nehézséget. A szakértő szerint ez összhangban van korábbi, nyelési gátlásra vonatkozó elképzeléseikkel.

Farell az egyetem egyik funkcionális mágneses rezonanciavizsgáló (fMRI) szerkezének segítségével vizsgálta meg a közvetlenül az ivás előtt az agyban lezajló folyamatokat. Az elemzés megmutatta, hogy a nyelési gátlás tudatosan leküzdhető, az erőfeszítésnél ugyanis igen magas aktivitás mutatkozott a frontális kéregben. Az inger legyűrését természetesen nem ajánljuk.

A szervezetbe juttatott túl sok víz ugyanis igen komoly veszélyt jelent, hiszen vízmérgezést és sóhiányt eredményezhet. A létfontosságú nátrium szintjének zuhanása levertséget, hányingert, görcsöket, de akár kómát is okozhat. Farell szerint nem egy esetről tudni, mikor hosszútávfutók a szakértői utasítás miatt ittak jóval többet a kelleténél – volt, hogy a túladagolás halálhoz vezetett.

A kutató ugyanakkor hozzátette, az időseknél nem ritka a kiszáradás, ezért az ő esetükben valóban oda kell figyelni a folyadékbevitelre.

(Via: Newswise)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.