Tudomány

Szinte a szomszédban van a Föld legmélyebb víz alatti barlangja

Ha azt hinnénk, a legnagyobb természeti csodák mind valami messzi tájon keresendők, itt egy közeli felfedezés: Csehországban fedezték fel a titkos mélyedést.

A barlangról elsőként a National Geographic adott hírt, majd a magazin részben fedezte is az első kutatócsoport útját a mélybe. A barlang neve egyébként a számunkra kissé furcsán csengő Hranicka Propast (Hranicka-szakadék), amelyet 404 méteres mélységig vizsgált meg a cseh és lengyel kutatókból álló csapat.

A Csehország keleti részében található barlangrendszer már úgy is a Föld legmélyebb vízzel elárasztott barlangjának számít, hogy a feltárók nem találták még meg a legalját. Ők maguk 200 méteres mélységig küzdötték le magukat, majd a barlang belső kialakítása miatt már nem tudtak tovább ereszkedni, egyszerűen nem fértek át egy szűkebb járaton. Itt viszont továbbküldtek egy víz alatti robotot, amely felvételeket készített a mélyebb szakaszokról is, ez végül még 204 métert haladt, de nem érte el a barlang alját. Mindenesetre ez a 404 méter máris 12 méterrel mélyebb az eddigi csúcstartó, az Olaszországban található Pozzo del Merro.

legmelyebb-viz-alatti-barlang-001

A vízszint a barlang bejáratától 70 méterre kezdődik. A kutatók szerint maga a szakadék többször átformálódhatott, ugyanis a vízben már a szűk szakasz után is találtak bezuhant fatörzseket és egyéb nagyobb törmeléket, ami a hasadék jelenlegi állapotában nem juthatott volna ilyen mélyre.

A kutatóknak egyébként nem volt könnyű dolguk, mert a víz még kora ősszel is csak 15 fokra melegedett fel, ezért fűtött búvárruhát kellett hordaniuk, ami azért sem ártott, mert a barlang faláról levált ásványi zúzalék erős koncentrációban van jelen a vízben, védőfelszerelés nélkül lehetetlen lett volna megúszni a kalandot az egész testre kiterjedő sérülések nélkül.

A csoport mindenesetre valószínűleg visszatér majd a helyszínre, mivel több mellékjáratot még nem tudtak feltárni, és arra is kíváncsiak, hol található a barlang tényleges alja.

legmelyebb-viz-alatti-barlang-003

Ajánlott videó

Olvasói sztorik