Tudomány

Az elvadult kutyák hatalmas veszélyt jelentenek a környezetre

A szabadon vándorló kutyák komoly veszteséget okoznak a vadállat-populációban, sőt, az emberekre is igen veszélyesek. Mégis, a kutatók viszonylag keveset foglalkoznak a kóbor élőlényekkel.

Egy nyáron megjelent tanulmány a kutyát azon négy invazív emlős közé teszi, mely a legtöbb őshonos állatot pusztította ki. A listán a legrosszabbak a macskák és a rágcsálók, melyek 63 illetve 75 faj eltűnéséért felelősek – az áldozatok főleg madarak voltak. A Deakin Egyetem kutatása szerint az ebek valamivel jobbak, mivel csupán 10 állat kihalásában, és további 156 veszélyeztetetté válásában volt kulcsszerepük.

A kutyák tehát kevésbé károsak, mint a macskák, mégsem szabad őket figyelmen kívül hagyni. Izabela Wierzbowska, a krakkói Jagelló Egyetem szakértője úgy gondolta, ez igen nehéz feladat, mivel nagyon kevés tudományos munka foglalkozik a kóbor ebek ökológiai hatásaival.

A kutatók ezért nekiláttak feltérképezni a kutyák által okozott vadállományi károkat Lengyelországban. Wierzbowska csapata kihasználta az ország szigorú vidékgazdálkodási rendszerét, amely 49 ellenőrzött vadászati területre osztja az államot. Az egyes kerületekben a fajok halálozásáról évente jelentést készítenek – a kutatók bízhattak benne, hogy az ebek nyomaira is rátalálnak majd.

A feljegyzések alapján 2002 és 2011 között a kutyák átlagosan évi 33 ezer vadállattal, illetve 280 lábasjószággal végeztek. A szám minden valószínűség szerint alábecsült, hiszen a vadászok nem ismerhettek minden egyes esetet.

A macskákkal ellentétben az ebek sokkal nagyobb állatokat is megtámadnak – például szarvasokat és vaddisznókat. Ettől függetlenül a négylábúak kisebb élőlényeket is elpusztítanak, így nyulakat, borzokat és fácánokat, ráadásul sokszor olyan példányokkal is végeznek, melyeket egyébként a törvény véd.

Legjobb barátaink sok más módon is ártanak, mégpedig a betegségek behozatalával és terjesztésével, valamint az őshonos állatok viselkedésének megváltoztatásával – gondoljunk csak bele, hogy egy új ragadozó megjelenése milyen versenyhelyzetet eredményezhet az ökoszisztémában. Sőt, a kutya- és farkastámadások közti hasonlóságok miatt sokszor az egyébként ártatlan farkasokat lövik ki.

A kutyák pusztítása természetesen így is messze eltörpül az ember okozta károkhoz képest.

(Via: ScienceNews)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik