Tudomány

Kínai eredetű csontvázakat találhattak London egyik római kori sírjában

London már történelmének hajnalán is igen sokszínű település volt. Igaz, így is nagy meglepetés, hogy a város egyik római kori sírjából kínai eredetű maradványok kerültek elő.

Dr Rebecca Redfern, a Londoni Múzeum munkatársa a Journal of Archaeological Science-ben megjelent új tanulmányában valami egészen elképesztő felfedezést mutat be. A szakértő kutatásában 22 ember maradványait elemezte, megvizsgálva azok származását és étrendjét.

Bár a leletekre egy 2-4. századi, azaz római kori sírban találtak rá, úgy tűnik, egy részük nem Európában született. Bizonyos csontvázak igen különös felmenőkkel rendelkeznek: négynek afrikai, míg kettőnek még annál is távolabbi gyökerei vannak.

Ez az első eset, hogy a római Britannia területén ázsiai ősökkel rendelkező embereket azonosítottunk. Összességében a birodalom harmadik vagy negyedik ilyen emberei lehetnek

– állapította meg Redfern.

A kutató az elméletét a maradványok arccsontjának vizsgálata után fogalmazta meg. Az elképzeléseket tovább erősítette, hogy az érintett leletek fogzománcán nem találta meg a korabeli brit vízből és élelmiszerekből származó nyomokat. Redfern hozzátette, a csontok egykori tulajainak társadalmi helyzetére nem lehet következtetni, így azok katonák, kereskedők, vagy éppen rabszolgák is lehettek.

Róma és a Han-dinasztia gyenge kapcsolatára már korábban is találtak bizonyítékokat, igaz, ezeket nem minden tudományos kör fogadta el. A mostani felfedezés így is igen kivételes, hiszen a leletekre a korabeli Római Birodalom peremterületén bukkantak rá. Ez vagy azt jelenti, hogy a távol-keleti utazók a véletlennek köszönhetően jutottak el az ismert világ legtávolabbi pontjára, vagy azt, hogy a kínai jelenlét sokkal jelentősebb volt Európában, mint ahogy azt korábban hittük.

Az eddig bemutatott érvek ellenére más régészcsoportok óvatosságra intenek: nem szabad elhamarkodottan döntést hozni. A csontvázak DNS-ét még nem sikerült elemezni, az eddig felmutatott bizonyítékok pedig nem százszázalékosan meggyőzőek. Bár a maradványok szinte tökéletes állapotban vannak, az eltelt közel 2 000 év minden bizonnyal otthagyta nyomát a leleteken.

A maradványok tehát nem feltétlenül kínai eredetűek, az viszont biztos, hogy eredetileg nem a Brit-szigetekről származnak. Eszerint Redfern felfedezése egy elméletet már garantáltan alátámaszt: London lakosságának etnikai összetétele már a kezdetektől fogva igen változatos volt.

Képünk illusztráció, egy modern sisak-rekonstrukció a 2009-es Savaria karneválról.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik