Tudomány

Az ausztrál őslakosok már az európai ember megjelenése előtt is ismerték az erőszakot

Mikor két évvel ezelőtt egy ausztrál folyóparton megtalálták egy aboriginal férfi csontvázát, a helyzet egyszerűnek tűnt. A kutatók úgy hitték, a koponyán lévő hosszúkás vágás egy európai hódító kardjától származik.

A laboratóriumi vizsgálat után azonban megváltozott a szemlélet. Az elemzéssel ugyanis kiderült, hogy a férfi a 13. században halt meg, nagyjából 600 évvel az európaiak megjelenése előtt. Egy újabb kutatás immár azt is bebizonyította, hogy a sérülés egy jellegzetesen helyi fegyvertől, a bumerángtól származik. A tanulmány szerzője úgy gondolja, a férfi gyilkosság áldozata lett.

Eszerint az aboriginal emberek már jóval a kolonizáció előtt is harcoltak a területen. Erről az időszakról kevés forrásunk van, ezért az ilyen felfedezések sokat segítenek a korszak megértésében. A kontinensen eddig egyetlen hasonló csontvázat találtak, az a lelet az időszámítás előtti 17. századból származik. A korábbi maradványokon talált nyomok lándzsától származó sérülések lehetnek, melyek rituális kivégzésre utalnak.

Michael Westaway, a Griffith Egyetem kutatója és a tanulmány társszerzője szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a jelenség egész Ausztráliában elterjedt-e. Mindenesetre a felfedezés bebizonyítja, hogy a kontinensen van példa a törzsek közti konfliktusra.

A most vizsgált leletet még 2014-ben fedezte fel egy helyi őslakos, William Bates. Mivel a férfi törzse, a baakantji nyelvén a halottakat kaakutjának, azaz “bátyának” hívják, a lelet is ezt a nevet kapta. Az aboriginal származású férfi koponyájának elülső részén egy jellegzetes hosszanti sérülés található, emellett néhány bordája is eltört, valamint egyik felkarjából is hiányzott egy csontdarab. A kutatók eredetileg úgy gondolták, Kaakutjával a Bennszülött Rendőrség végzett – a brit irányítású milícia-szerű szervezet ugyanis rengeteg őslakos haláláért volt felelős.

A bizonyítékok alapján a 20-as 30-as éveiben elesett férfitől nem állhatott távol az erőszak, koponyáján két korábbi, begyógyult sérülés is látható, melyeket valószínűleg valamilyen éles fegyver okozott. A kutatóknak azt is sikerült megállapítani, hogy a meglehetősen nagy gonddal eltemetett Kaakutja utolsó étkezésekor rákot és oposszumot fogyasztott.

Mikor meghalt, még nem ismerték a fémeket

Miután kiderült, hogy Kaakutja jóval az európai invázió előtt halt meg, a szakértők előtt komoly feladat adódott: ki kellett deríteni, hogy mi végezhetett a férfivel. Hamar találtak forrásokat az aboriginalok által használt élesre csiszolt botokról, a lil-lilekről, illetve egy 20. századi feljegyzést egy bumerángról, mely a leírás leginkább egy szablyára emlékeztetett. Később a szakértők úgy látták, az akár 45 centiméteres bumeráng méretei miatt jobban passzol a férfi koponyáján lévő sebhez.

Nem messze Kaakutja sírjától, egy barlangrajzon a kutatók olyan figurákat is találtak, melyek kezükben pajzsokat, botokat és bumerángokat tartottak. Az alakok egyértelműen két különböző törzs tagjait mutatták be, a felfedezés így tovább erősítette a szakértők elképzeléseit – igaz, sokak szerint a hasonló ábrák nem csatajeleneteket, hanem törzsi táncokat mutatnak be.

Westaway úgy gondolja, a rajzok és a koponya sérülései egyértelműen azt mutatják, hogy a térségben igenis volt konfliktus a különböző népek közt.

Sziklarajzok is bizonyítják, hogy az őslakosok bumerángokkal harcoltak egymás ellen Fotó: National Geographic
Sziklarajzok is bizonyítják, hogy az őslakosok bumerángokkal harcoltak egymás ellen. Fotó: South Australian Museum

Jo McDonald, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója szerint a csontvázon talált nyomok alapján Kaakutja közeli hatótávolságú fegyvertől, esetleg kézitusában sérült meg. A férfi alkarján lévő sérülés nem mutatja a védekezés nyomait, sokkal valószínűbb, hogy a törést egy pajzsot megkerülő bumeráng okozta.

Vannak, akik azt hiszik, ez egy Édenkert volt, és vannak, akik szerint egy barátságtalan környezet. A bizonyítékok alapján mindkettő

– állapította meg Colin Pardoe régész, aki nem vett részt a kutatásban.

Bár Kaakutja valószínűleg igen fájdalmas és véres halált halt, a csontok elhelyezkedése alapján gondos és minden tiszteletet megadó temetésben volt része.

(Via: National Geographic)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik