Tudomány

Kevés alvással is jól elvagy? A tudomány szerint hazudsz!

Sokan állítják azt, hogy nincs szükségük sok alvásra ahhoz, hogy fittek legyenek. Egy új tanulmány most bebizonyítja: ez csak önámítás.

Brain and Behaviorben megjelent új tanulmány szerint igenis szükségünk van a pihenésre. A Utahi Egyetem kutatói 839 embert vizsgáltak meg, két csoportba osztva őket: a hat órát, vagy annál kevesebbet; illetve az ennél többet alvókéra.

A szakértők ezután a keveset alvókat további két csoportra osztották. Az egyik társaságba azok kerültek, akik úgy érezték, eleget pihennek, míg a másikba a folyton fáradtakat rakták. A tudósok az alanyokat ezután MRI-vel vizsgálták meg, és meglepődve tapasztalták, hogy a szkennerezés során mindkét csoport tagjainak agyában az alvás jelei mutatkoztak – nem meglepő, hiszen egy ilyen mérés kifejezetten eseménytelen.

Christopher Jones, az egyetem neurológusa szerint ez azt jelenti, hogy az unalmas szkennerezés közben, amikor a résztvevőknek egyszerűen nem volt jobb dolga, az agyuk is kikapcsolt. A tanulmányban kiemelik, hogy ez a jelenség a hétköznapokban is veszélyhelyzeteket teremthet. Egy olyan mindennapi és egyben sokszor monoton feladat ellátása közben, mint amilyen a vezetés, a kialvatlan emberek még úgy is balesetet okozhatnak, hogy közben nem is érzékelik saját kimerültségüket.

Ugyanakkor lehetséges, hogy bizonyos kis alvóknak rendkívüli módon hatékony az agya, így nem okoz számukra komoly problémát a fáradtság. A kutatók nem zárják ki, hogy az ilyen embereknél a feladatok ellátását a hosszútávú memória segíti, agyukat ébrenlétük közben “tisztítják”, a külső világ érzékelése és a memóriatárolási funkciók közt pedig elképesztően fejlett a kapcsolat. Ez természetesen csak feltételezés.

A tanulmány szerzői is kihangsúlyozták, hogy további kutatásokra lesz szükség a jelenség pontosabb megértéséhez. Első körben érdemes lenne felmérni, hogy azok, akik keveset pihennek, de mégis jól érzik magukat, valóban alkalmasak-e mindennapi tennivalóik ellátására.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik