1999-ben fedezték fel a Bennu nevű aszteroidát, amelyet egy idő után egyesek (eléggé hibásan) Armageddon-meteornak kezdtek nevezni, méghozzá azért, mert a pályája folyamatosan változik, és a számítások szerint a 22. században már kifejezetten nagy lesz a valószínűsége, hogy a Földhöz veszélyesen közeli pályán halad, vagy akár össze is ütközik vele.
Ehhez az égitesthez indult csütörtökön a helyi idő szerint este, magyar idő szerint ma hajnali 1 óra után az OSIRIS-REx szonda, de most még alapvetően nem azért, hogy konkrét lépéseket tegyen a várható katasztrófa elhárítására. A floridai Cape Canaveral Kennedy űrközpontjából elstartoló egység több mint két éven keresztül közeledik a Bennuhoz, hogy a tervek szerint 2018 novemberében érkezzen meg hozzá.
Ezután két és fél éven keresztül különféle vizsgálatokat végez: először légifelvételeket készít, melyek segítségével pontosan feltérképezhető az égitest felszíne, ekkor választják ki a landolás pontos helyszínét is. Emellett lézeres távolságmérővel a pontos domborzati viszonyokat is meghatározzák, valamint egy hőkamera segítségével megvizsgálják, milyen összetételű ásványi anyagok hagyják el a Bennut. Szintén az aszteroida összetételét állapítják meg egy látható és infravörös tartományban működő spektrométer adataiból, valamint egy röntgensugaras vizsgálat információból – ez utóbbi egyébként egy diákkísérlet alapján készült műszert jelent.
A tervek szerint a szonda 2020 júliusában a korábban begyűjtött adatok elemzése után leszáll az égitest felszínére – erre három kísérletet tesz összesen. Ez alatt mintákat szed fel, ráadásul az eddigi legnagyobb mennyiségűt, amit valaha az űrben gyűjtöttek, a teljes mintavétel össztömege a 2000 grammot is elérheti. A leszállást egyébként inkább gyors “pattogásnak” lehet leírni, ugyanis az űrszonda egy-egy alkalommal mindössze 5 másodpercet tölt majd a felszínen, és szabályosan “felporszívóz” valamennyit a legfelső réteget alkotó regolitból.
Az OSIRIS-REx 2021 márciusában kezdi meg a visszatérést, érkezése pedig 2013 szeptemberében várható. Ezután következik a hazahozott minták elemzése.
De miért is jó ez nekünk?
Alapvetően nem azért, hogy az Armageddon filmben látható módon miszlikre robbantsuk a Bennut – ez a legfrissebb elemzések alapján, a jelenlegi technikai állapotunk ismeretében nem is igazán működne. Az OSIRIS-REx projekt azt a furcsa hatást tanulmányozza, amely miatt az aszteroida folyamatosan módosuló pályán halad, a 116 éve lejegyzett Jarkovszkij-hatásnak köszönhetően.
Ennek egyszerűsített lényege, hogy mivel az égitestek nem csak egyszerűen haladnak saját pályájukon, hanem közben saját tengelyük körül is forognak, egyes hatások, például a napsütés, más és más módon hatnak egyenetlen felszínükre. Az egyenetlen eloszlás miatt a nem szabályos felszínű égitesteknek mindig van egy általánosságban melegebb oldala, amely hőt ad le, ez pedig lassan, de folyamatosan eltéríti azt a pályájáról. Mivel a Bennu úgy néz ki, mint egy kissé megnyomorgatott fürdőszobai gumikacsa, a Jarkovszkij-hatás elég erősen érezhető, ezért is számolják úgy a tudósok, hogy a 22. században már veszélyesen közel érhet hozzánk az aszteroida.
Egyrészt ezt a hatást, az égitest hőmérsékletének változásait vizsgálják az OSIRIS-REx eszközei, de emellett más fontos tanulságokat is le lehet majd szűrni az eredményekből. Mivel a Bennu “életkorát” akár 4 és fél milliárd évre is becsülik, a visszahozott minták elemzése arra is választ adhat, hogyan alakult ki a Naprendszer, sőt akár az egész univerzum.
