Tudomány

Magyar kutatók állapították meg, hogy a kutyák is hasonlóan értelmezik a beszédet, mint az ember

A szavak jelentése és hangsúlyozása is fontos, és ezek feldolgozásához ugyanazokat az agyi területeket használják, mint mi.

A kutyák agya az emberéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet – állapították meg az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói. Tanulmányuk szerint a kutyáknak az is számít, hogy mit mondunk, és az is, hogy hogyan mondjuk. A szavak jelentését az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekével, az intonációt pedig a jobb féltekével értelmezik.

A tanszék keddi közleménye szerint mindez arra utal, hogy a szavak feldolgozását támogató neurális mechanizmusok már sokkal korábban kialakultak az evolúció folyamán, mint eddig hitték, és nem csak az emberi agyra jellemzőek. Egy beszédingerekben gazdag környezetben, mint amilyenben a kutyák is élnek, a szójelentés reprezentációi egy beszédre képtelen faj esetében is megjelenhetnek – mutatnak rá.

Tizenhárom családi kutya agyműködését vizsgálták fMRI-eljárással. Az agyi aktivitásukat mérték, miközben kiképzőjük beszédét hallgatták. Dicsérő szavakat mondtak nekik dicsérő és semleges hangsúllyal, illetve számukra jelentés nélküli szavakat szintén dicsérő és semleges hangsúllyal. Az az agyterület, amely az örömszerző ingerekre reagál, csak akkor vált aktívvá, ha a kutyák dicsérő jelentésű szavakat hallottak dicsérő intonációval.

A kutatás vezetője, Andics Attila agykutató azt mondta: az eredmények új megvilágításba helyezik az eddigi elképzeléseket arról, hogyan jelenhettek meg a szavak a nyelvi evolúció során. Lehet, hogy kizárólag az emberek használnak szavakat, de ez nem azért van, mert csak a mi agyunk képes feldolgozni őket – jelentette ki.

A felfedezésről az amerikai AP hírügynökség is beszámolt, megszólaltatva a kutatásvezetőt.

(MTI, fotó: ELTE Etológiai Tanszék)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik