Tudomány

Hamarosan robotok háborúznak helyettünk

Tavaly nyáron a Pentagon készített egy tanulmányt, melybe a védelmi és a technikai ipar, valamint a katonai, és a tudományos élet szereplőit is bevonta azt a kérdést vizsgálgatva, hogy vajon milyen lenne egy olyan tengeri hadviselés, melyben intelligens aknákat, és emberi személyzet nélküli, vízalatti járműveket alkalmaznának. Ezek a tengeralatti drónok megkülönböztetnék a halász- és a hadihajókat, hogy még csak véletlenül se legyen probléma egy tévedésen alapuló kilövésből. Az persze már más kérdés, hogy ebben az esetben az ellenség alighanem minden hajóját halásznak álcázná, de erre is kitalálnának biztosan valamit.

Az elmélkedés célja az volt, hogy megvizsgálják, miként működhetnének önálló gépek és számítógépes rendszerek háborús helyzetben, és mindez mit jelentene a Pentagon számára, hiszen az, hogy emberek helyett gépek vívnák a csatákat, egész más megvilágításba helyezne mindent, amit eddig háborúnak hívtunk. A jelentés valahogy úgy fogalmaz, hogy az autonóm rendszereknek rendelkezniük kell a képességgel, hogy önállóan tudjanak rendszerezni, és különféle megoldásokat választani annak érdekében, hogy elérjék a kitűzött célt, illetve megértsék a világot, önmagukat, és a szituációt.

torpedo

Ám nem csak a konkrét katonai jellegű bevetésekre, és a tűzharcra kell gondolni, hiszen az önállóan működő egységek tevékenysége túlnyomó részben nem feltétlenül halálos cselekvésekre irányul, sokkal inkább a hatékonyságot növelné, illetve új képességeket nyújtana a harctéren, vagy a kiszolgálásban. Ugyanakkor ha önműködő egységekre gondolunk, leginkább mégis mindenkinek az élet kioltására alkalmas feladatok jutnak eszébe, amin egyébként nem lehet csodálkozni. Mindemellett tény, hogy a hadviselésben rengeteg olyan feladat van, amihez nem kell fegyver, így példaként említhetjük a kommunikációt, a radart, vagy éppen a logisztikát.

Ám egy olyan specifikus halálosztó mindenképpen van, amire a Defense Science Board a DARPA és a haditengerészet együttműködését kéri, ez pedig a cikk elején említett UUV-k (az önműködő vízalatti járművek) és az aknák fejlesztése. Itt említenénk meg, hogy Putyinék sem ülnek tétlenül, vodkát vedelve, hiszen az immár egy évtizede ténykedő, 10 ember befogadására alkalmas Tigr járművükből egy önműködő, lövöldöző egységet készítettek, mely 30 milliméteres automata lövegével komoly pusztítást tud végezni, ha éppen olyanja van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik