Tudomány

Igazi víziszörnyet videóztak le

Van valami a tenger fenekén, ami kioltja az életet, és elszívja  lelket. Legalábbis úgy néz ki, de közben meg olyan is, mint egy cuki plüssállat.

Aki úgy gondolná, hogy a kutatók, mint embercsoport, amolyan sótlan emberek, az most meggyőződhet arról, hogy ez egyáltalán nincs így. Egyúttal az is kiderül, hogy mi a reakciójuk arra, ha valami olyasmit látnak, amit addig nem nagyon. Ez esetben például egy tengerfenéken ücsörgő, nagy szemű valamit, ami csak bámul, és nem csinál semmit.

Az E/V Nautilus csapata éppen egy távirányítású tengeralattjáró kameráján keresztül tanulmányozta a víz alatti világot, amikor megláttak egy fura tintahalat, ami semmiféle életjelet nem adott, csak ült a homokban, és nézett kifelé a fejéből, bele a kamerába. Mivel az adás élő volt, így jól hallani, hogy a kutatók miként reagáltak a furcsaságra. Valahogy így:

A vidám társaságban olyan mondatok hangzottak el, mint a “mi ez?”, a “milyen furcsa szemei vannak”, “olyan, mintha egy gyerek hagyta volna el a játékát”, “szerintem festve van”, és a “csinálj valamit!” felszólítás. Az E/V Nautilus YouTube csatornája szerint a jószág valójában egy zömök tintahal, ami kinézetét tekintve amolyan átmenet a polipok és a tintahalak közt, de valójában mégis utóbbihoz tartozik.

“Ez a faj egész életét a fenéken tölti, és a nagy szemei ahhoz kellenek, hogy miközben üregekben álcázza magát, észrevegye a rákokat és a kisebb halakat, amiket elfogyaszthat”, szól a leírás, és el lehet képzelni, hogy az áldozatok milyen sokkban lehetnek, ha ezeket a szemeket látják utoljára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik