Tudomány

Ez történik az agyaddal, ha kihagysz egy éjjeli alvást

Aki nem él teljesítményfokozó szerekkel (nem a kék csodatablettára gondolunk), az tudja, hogy egy talpon töltött éjszaka mosogatórongyot csinál az emberből. De mégis mit jelent ez az agy számára?

Kihagyni egy komplett éjszakai alvást már érzésre sem jó. De mi történik velünk ilyenkor konkrétan? Azt régóta tudjuk, hogy az alvás mértéke befolyással van a tanulmányi eredményre, a munkavégzésre, és úgy általában is a koncentrációs képességre. Amennyiben egy éjszakai pihenést kihagyunk, az első 16 órában nem történik semmi különös, de ahogy jön a biológiai értelemben vett éjszakai idő, elkezd növekedni a melatonin hormon mennyisége, és a teljesítmény gyorsan romlik, a legrosszabb pedig a reggel 6-8 óra közti időszak. Aztán egy kicsit javul a helyzet, de vissza csak akkor fog térni minden a régi kerékvágásba, ha alszunk egy egészségeset.

A teljesítménygörbénk nem romlik az ébren töltött idővel lineárisan, sokkal inkább napszakoknak megfelelő a változás, ami alatt ebben az esetben a szervezet belső biológiai napszakait értjük, az agy működését pedig a cirkadián ritmus, illetve az alvási homeosztázis kombinációja határozza meg. Előbbi egyfajta belső, napi biológiai óra, ami meghatározza, hogy a nap egyes szakaszaiban milyen jól tudunk teljesíteni, bár ez így eléggé mórickás megfogalmazás, de nagyjából itt van a kutya elásva. Hogyan néz ki mindez az agyban?

álmos

A University of Liege, és a University of Surrey 33 fő közreműködésével végezte el az agy funkcionális mágneses rezonancia képalkotását (fMRI), mely részletes képet ad a neurális aktivitásról, azt vizsgálva, hogy mi történik, ha valaki két napig van ébren. Röviden azt lehet elmondani, hogy gyors teljesítménybeli változásokat leginkább a reggeli és az esti időszakban lehetett észlelni, illetve azt is ki lehetett mutatni, hogy nem csak a talamuszban, hanem egyéb agyi régiókban is (különösen a frontális területeken) mutatkozott aktivitáscsökkenés az alváshiánnyal együtt.

Különösen érdekes volt, hogy az alváshiány leginkább akkor befolyásolta a teljesítőképességet, ha valamilyen reakcióidős feladatot kellett a résztvevőknek megoldaniuk, míg a komplexebb feladványokban kisebb volt a teljesítményromlás. Mindebből le lehet vonni a következtetést, hogy a különböző agyterületek eltérően reagálnak arra, ha kihagyunk egy-egy éjszakai alvást, de lehetőség szerint inkább pihenjünk. Az a biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik