Tudomány

Most lehet, hogy tényleg az ufók!

Ha felnézünk az éjjeli égre, valahol ott pislákol egy távoli csillag, a KIC 8462852. Az avatatlan szem számára a villogás teljesen normális dolognak tűnhet, a csillagászok azonban azt mondják, hogy a csillag felvillanásának és elsötétülésének ritmusát semmilyen, általunk ismert természeti jelenséggel nem lehet magyarázni. Más magyarázat híján néhány kalandvágyó csillagász arra jutott, hogy egy idegen civilizáció építhetett a csillag köré egy megaszerkezetet, ami megcsapolja annak energiáját.

A felfedezést egy sor tanulmány követte, melyek közül egyiknek sem sikerült idegen tevékenységre utaló bizonyítékot találni. Eddig. Most ugyanis egy kutatócsoport közzétette a publikáció előtt álló elemzésük egy részét. Az 1600 napos megfigyelés során még érdekesebb dolgot találtak, mint az űrlények. a KIC 8462852 ugyanis nemcsak pislákol, hanem közben folyamatosan halványodik is, ami szintén alátámaszthatja az energiacsapolás teóriáját.

 „Az az igazán meglepő ebben, hogy mennyire gyors ez a nem lineáris a folyamat. Sokáig próbáltuk meggyőzni magunkat, hogy ez nem igaz, de nem ment”

– mondta Ben Montet, a tanulmány egyik szerzője.

A KIC 8462852 nem most lepi meg először a csillagászokat. Egy tavalyi tanulmány például kimutatta, hogy az elmúlt száz évben 19%-kal halványodott a fénye – bár az eredményt azóta megcáfolták. Az új kutatás ennél is látványosabb halványulásról számol be: szerintük mindössze 4 év alatt 3%-ot veszített a csillag a fényéből, ami körülbelül kétszer olyan gyors ütem, mint a korábbi becslések esetében. Az első ezer napban csak enyhén halványodott, de az azt követő fél évben egyre gyorsabban csökkent a fényereje. A kutatók már most újabb vizsgálatot terveznek, melynek keretében a Las Cumbres Obszervatórium teleszkópját hosszabb ideig irányítják majd a csillagra – ennek egyik célja az lesz, hogy a halványodás rejtélyét megoldják.

„Valójában semmilyen modellel nem tudjuk leírni ezt a viselkedést, és ez nagyon izgalmas!”

– mondta Jason Wright kutató.

Vannak egyébként más magyarázatok is a csillag pislákolására, például hogy néha kitakarja egy pár üstökös, vagy lehet szó gravitációs sötétedésről is, de nem lehet kizárni a földönkívüli intelligencia tevékenységét sem. Wright egyébként egy egész tanulmányt írt arról a lehetőségről, hogy egy fejlett idegen civilizáció csapolja meg a csillagot, hogy az energiaigényes életmódjukhoz forrást biztosítson.

A következő kutatások biztosítják, hogy ha tévesek az adatok, az kiderüljön. Ha viszont mégis az ufók, mi szóltunk.

(Vocativ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik