Tudomány

Itt egy igazi Mars szelet, gyönyörködj benne!

Több mint ezer, gyönyörű, nagyfelbontású képen csodálhatod meg a vörös bolygót.

A Nasa Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű űrszondája 2005 óta kering a vörös bolygó körül azzal a feladattal, hogy képeket készítsen a felszínről, és leszállásra alkalmas felületet keressen. A szonda a küldetés kezdete óta folyamatosan küldi a felvételeket, eddig több mint 40 ezer fotó áll a NASA rendelkezezésére.

A legutóbbi adag azonban érdekesebb és fontosabb az összes eddiginél. Mindössze 26 havonta jön létre az az ideális állapot, amikor a Nap és a Mars a Föld két ellentétes oldalán helyezkedik el, ami miatt hetekig ideális rálátás esik a Mars felszínére. Ráadásul ez az időszak egybeesik a marsi napéjegyenlőség szakaszával is, ami miatt a Nap tökéletesen bevilágítja a felszínt.

mars_nasa_4

mars_nasa_3

A korábbi felvételek is hasznosak, de az árnyékok miatt többségük teljes egészében nem használhatóak. Az MRO az adatok átküldésére három antennát használ, az ehhez szükséges energiát napcellák biztosítják, illetve két akkumulátor tárolja azt. A fedélzeti számítógép a szélsőséges körülményeket is bírja, a tárhely pedig 20 GB adat tárolására alkalmas.

mars_nasa_2

mars_nasa_1

A beérkezett, nagyfelbontású képek a NASA oldalán megtekinthetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik