Már a reformkorban felmerült egy budapesti állatkert terve, de a történelem viharai sokáig nem engedték megvalósulni. A ma Budapesti Állat- és Növénykertként is mert létesítmény 1866. augusztus 9-én, egy csütörtöki napon nyitotta meg kapuit. Területe 30 éve természetvédelmi oltalom alatt áll, évi több mint egymilliós látogatószámával pedig a budapesti állatkert hazánk leglátogatottabb kulturális intézménye. Fő feladata a fajmegőrzés, az oktatás és a természetvédelem.
Ember és vadállat 150éves együttélése nyilván nem lehet mentes balesetektől, megrázó eseményektől, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Amikor a háború ölt állatokat
A II. világháborúban az állatkert lakói rengeteget szenvedtek. Először a bombázások, később a tüzérségi lövedékek, majd a front átvonulása tizedelte az állatokat. A Bölényházat például gyújtóbomba találta el, a fából készült épületben bentégtek az állatok is. A zsiráfokkal is bombatalálat végzett, a kert híres elefántja, Sziám halálát pedig a légnyomás okozta belső vérzés okozta.
A front elvonulása után pedig jöttek az éhező budapestiek. Az éhhalál szélén álló emberek késekkel, bárdokkal érkeztek, és vitték a még életben maradt, ehető állatokat: racka juhok, lovak, őzek, szarvasok, sok antilop és kenguru végezte így, az akváriumokat betörték, úgy szedték össze a halakat.
A pusztulás szinte tökéletes volt. Hivatalos adat ugyan nincs, de Nádler Herbert igazgató visszaemlékezéséből tudjuk: 14 állat élte túl a háborús pusztítást. Öt víziló, egy elefánt, egy zebra, egy teve, egy láma, egy borz és négy kisebb madár. Később visszakerült még három majom, öt póni és egy papagáj.
Mindent összevetve, az állatkert háború előtti 2500 lakója közül mindössze 23 élte túl a háborút, vagyis az állatok kevesebb mint egy százaléka. Hivatalosan három állatgondozó halt meg szolgálatteljesítés közben, de az sem kizárt, hogy a kertnek ennél több hősi halottja volt.
Amikor a látogatók öltek állatokat
A háború pusztítása gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, nem úgy, mint a látogatók kegyetlensége és felelőtlensége. A vízilovak szájába például az emberek mindenfélét beledobáltak – ma már szigorúan tilos. Budapesten például egy bácsi demizsonból öntötte bele a bort, míg a gondozók ki nem csavarták a kezéből. 1994-ben pedig a Süsü nevű hím attól pusztult el, hogy lenyelte a szájába dobott gumi labdát, és bélcsavarodást kapott.
De tudunk olyan esetről, amikor gázspray-vel fújtak le egy fehér farkast a rácson keresztül, az állat megvakult.
Amikor állatok támadtak látogatókra
Persze volt olyan is, hogy a látogatók jártak pórul, és minden esetben elmondható, saját felelőtlenségüknek köszönhették. Egyszer például egy fiatal lány benyúlt a fehér farkasokhoz, hogy megsimogassa az egyiket, hajszálon múlt, hogy az állat nem harapta át a kezét. Egy hölgy az akkor még létező kis medvesor egyik ketrecébe nyúlt be, egy perecet akart átadni a ragadozónak. Ő már komolyabb árat fizetett: a medve berántotta a kezét, átharapta a tenyerét, és néhány ujjpercét is amputálni kellett.
Az 1990-es évek elején történt, hogy még nyitás előtt az állatkert munkatársai egy meglehetősen ittas férfit találtak az oroszlánok kifutója mellett, véres keze, pontosabban az a csonk, ami megmaradt belőle, még mindig átlógott a nagymacskákhoz.
Amikor állatok öltek gondozókat
Látogatót érintő halálos támadás soha nem volt Budapesten, de a dolgozók közül három személyt is megöltek az állatok. Az első eset az 1880-as években történt, Major András ápolóra támadt egy barnamedve. Major naponta bejárt az állathoz, személyes, jó kapcsolatban álltak, csakhogy egyszer, ketrectakarítás közben véletlenül rálépett a medve lábára.
A két világháború között egy elefánt hirtelen elkapta ormányával a mellette álló gondozóját, és az agyarához szorította. Olyan erővel, hogy a férfi mellkasa darabokra tört, azonnal életét vesztette. Miért tette? Az elefánt agyara valójában módosult szemfog, ennek az egyednek pedig be volt gyulladva, magyarul fájt a foga. Kínját enyhítendő próbált valamit rászorítani, elképesztő szerencsétlenség, hogy épp egy ember volt akkor mellette.
Az utolsó eset az 1960-as években történt. Szállítás közben egy tevecsődör egy gondozó tarkójába harapott, ami halálosnak bizonyult. Tevék közt ez egy teljesen szokványos jelzés, egyfajta rendreutasítást jelent, hogy valami nem tetszik az állatnak. Csakhogy ami az óriási patásnak figyelmeztetés, az az emberi csontokat darabokra töri.
(Kiemelt kép:Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)
