Magyarországon már az első, 1878-as büntető törvénykönyv börtönnel büntette az abortuszt végző személyt és az anyát is. Lényegében az a joggyakorlat volt érvényben egészen 1956 nyaráig egyetlen kis “szünettel”: 1945-ben a szovjet katonák által elkövetett tömeges nemi erőszak miatt rövid időre felfüggesztették a büntető törvénykönyv abortuszt tiltó rendelkezéseit.
’45 után sokat változott a nők helyzete, terheik csökkentek, több rendelkezés született jogi és politikai emancipációjuk erősítésére, az 1950-es években az anyaság, a gyermekvállalás és -nevelés méltatása központi helyre került a pártpolitikában – írja az ötvenes évek abortuszellenes propagandájának dokumentumait közreadó tanulmányban Kocsis Piroska az Archívnet.hu-n.
Az abortusz nem magánügy
Magyarországon azonban elmaradt az európai országokban az ’50-es évek elején tapasztalt nagyarányú születésszám-növekedés. Nem teljesültek a “népesedési célok, ami könnyen kiválthatta Moszkva haragját.
A Minisztertanács tehát rendeletet adott ki 1953. február 8-án „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről”. E szerint: „legfőbb érték az ember, (ez) egész népünk közös ügyévé teszi a házasság, a család, az anyaság és a gyermek fokozott védelmét”. A túlzó és népszerűtlen népességszabályozási rendelet máig szorosan összefonódik Ratkó Anna egészségügyi miniszter – Magyarország első női miniszterének – nevével. Pedig nem tett mást, mint végrehajtotta a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának és Politikai Bizottságának határozatait.
Miután pedig a Sztálin halála utáni, megváltozott belpolitikai helyzetben kegyvesztett lett, 1953. április 18-án leváltották. HelyétZsoldos Sándor vette át, akinek minisztersége idején tombolt igazából az abortusztilalom. De számunkra a lényeg most a propaganda. Egy összefoglaló így fogalmaz:
Az eddig szerzett tapasztalatok (jelentések, ellenőrzések) alapján megállapíthatjuk, hogy bár az abortuszok számának csökkenése számszerűen még nem mérhető fel, eredmény az, hogy a tömegek tudomást szereztek arról, hogy folyik az abortusz elleni küzdelem és a terhesség bűnös megszakítása gyilkosság, ezt kormányzatunk szigorúan bünteti, az abortusz nem magánügy, hanem az anya, a család és a nép fontos egészségügyi kérdése.
Eredmények: Nincs megye, ahol abortőrök leleplezése az egészségügyi szervek és a rendőrség kollektív munkájával ne fordulna elő. Az abortusz elleni felvilágosító munkában nagy segítséget és komoly előrehaladást jelent a leleplezett abortőrök és kuruzslók nyilvános tárgyalása és sajtó-nyilvánosságra hozása.
A leggyávább gyilkosság
Az “abortőrök” tárgyalásaira jegyeket osztottak üzemek dolgozói, orvosok, egészségügyi középkáderek között. Merényi Sándor, a salgótarjáni megyei kórház szülész főorvosa “vezérfonalat” dolgozott ki az abortusz elleni munka kiselőadásainak megtartásához.
Az előadásokat a városoktól a tanyákig, országos nagyüzemektől a termelőszövetkezetekig, az iskolák szülői munkaközösségéig mindenhol megtartották tartottak „jó szakmai felkészültséggel és jó előadóképességgel” rendelkező személyek. Az előadások után levetítették a Legdrágább kincsünk a gyermek című filmet, majd Bánki Zsuzsa színésznő szavalatát hallgatták meg.
Részletek az előadásokhoz szánt “vezérfonalból”:
[…] Aki ezt az életet megöli, épp úgy gyilkosságot követ el, mint az, aki csecsemőt, avagy felnőttet öl meg. Az élet nem a születéssel, hanem a fogamzással kezdődik. Ehhez a gyilkossághoz még hozzá kell tennünk azt is, hogy a leggyávább gyilkosságok közé tartozik, mert az, aki ellen elkövetik az a cselekmény ellen tehetetlenségénél fogva még védekezni sem tud. Tehát azok az egyének, akik ebben közreműködnek, legyen az orvos, javasasszony, bába, stb. közönséges gyilkosok. […]
Akik magzatelhajtással foglalkoznak, lelkiismeret, gátlás nélküli, pénzéhes emberek, akik nem azért csinálják, hogy bajba jutott asszonyokon, lányokon stb. „segítsenek”, ahogy ők szoktak mondani, hanem egyszerűen pénzért csinálják. Pontosabban kifejezve magunkat, pénzért gyilkolnak.
A társadalom ellenségei
A dokumentum ezután felhívja a figyelmet, sőt részletes, ijesztő képet fest a nem megfelelő körülmények között, módon és nem szakember által végzett abortusz veszélyeiről: lehetetlenné vált nemi élet, fertőzések, betegségek, meddőség, esetenként az anya halála. Ám a terhességmegszakítások jóval túlmutatnak az egyénen:
Nemzetgazdaságilag az abortuszok következtében előállott nő megbetegedések (már pedig a gyulladásos női megbetegedések java része ilyen eredetű) következtében kiesett munkaórák már 1950-ben 1000 óra munka kiesést jelentettek. Elképzelhető, hogy ma, amikor mindig több és több nő vesz részt a termelő, az építő munkában, mennyi értékes munkaórát vesz így el. […]
Akik alávetik magukat magzatelhajtásnak, ellenségük nemcsak születendő gyermeküknek és maguk magunknak, hanem ellenségük a társadalomnak is. Ezek az asszonyok nyilván nincsenek tisztában azzal, hogy a mai társadalom ezen bűncselekmények okait alapjában változtatta meg. Ma nincs munkanélküliség, a mai társadalom az asszonynak munkát, a gyermeknek kenyeret tud adni. Megváltozott a dolgozó nők helyzete. A nő a férfivel egyenlő munkabért kap. A munkatörvény védi a dolgozó és különös[en] a terhes anyát. A gyermekekről bölcsődében, napközi otthonok jövőjéről, boldogabb jövőjéről, ezért hadjuk megszületni őket.
Döntsenek a nők
Az abortusz tiltása csak 1956-ban szűnt meg, amikor egy minisztertanácsi rendelet a betegség és szociális indokok mellett engedélyezték a terhességmegszakítást akkor is, ha az anya “mindenáron” ragaszkodott hozzá. Román József akkori egészségügyi miniszter a döntést így vezette be:
… a nők helytállása népgazdaságunk minden területén, fejlett öntudatuk, túlnyomó többségük áldozatos ragaszkodása a családhoz és a gyermekhez nálunk is erkölcsi alapot teremtettek ahhoz, hogy anyaságuk kérdését maguk dönthessék el.
Az 1953-as abortusztörvény nagy mértékben megosztotta a társadalmat, a művi terhességmegszakítás visszaszorítása politikai, rendőrségi kérdéssé vált. Miután lekapcsolták az illegális abortőröket, helyükre képzetlen „angyalcsinálók” léptek, akik csak növelték a halottak számát. A Ratkó „korszak” látványosan emelt szociális juttatásai sok esetben szemfényvesztésnek minősültek, mivel a társadalom egyes csoportjait, rétegeit kizárták a jogosultak köréből. Az egészségügy fejlesztése a terhességek nyilvántartásba vételére és ellenőrzésére korlátozódott.
Az orvosokat, szülésznőket, bábákat, egészségügyi alkalmazottakat megfélemlítették, nagy propagandával kísért kirakatpereket rendeztek az egész országban, meghurcolva magukat a terhes nőket, sok esetben többgyermekes anyákat is. Mindenki félt, nehogy gyanú árnyéka vetődjön rá. A megfélemlítés évei voltak ezek, a mindent regisztráló, mindenről tudni akaró, a családi életbe is behatoló hatalom évei.
A teljes tanulmányt és a Magyar Nemzeti Levéltár témába vágó dokumentumait ide kattintva olvashatja az Archívnet.hu-n.
