Tudomány

Szent László visszatért a sírból

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 07. 29. 17:00

Korábban a témában:

Szent László király a csehek ellen indított háborút, de amikor “Csehország határára ért, nehéz betegségbe esett”, és július 29-én elhunyt. Először az általa alapított Somogyvári templomban temették el, később vitték Váradra, ahol a középkori magyar állam kultikus helyévé, zarándoklatok célpontjává vált. 1192-ben, III. Béla uralkodása alatt avatták szentté.

Váradra!

A király halála után mindenki szemtanúja lehetett kiválasztottságának. Hívei haboztak, hogy a nagy nyári melegben elinduljanak-e a távoli Váradra, ahol a király akarata szerint nyugodni akart, vagy vigyék inkább testét a közelebbi Fehérvárra. Utóbbi felé hajlottak, ám későre járt, fáradtak voltak elaludtak.

Miután elnyomta őket az álom, a kocsi, amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit, és vigasztalhatatlanul futkostak szerte a vidéken, amíg meg nem találták a Várad felé magától futó szekeret, s a ráhelyezett szent testet. Látván hát a csodát, hagy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki félelmetes az ő szent helyén (Zsolt. 67,36), útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették.

Sírjánál megszámlálhatatlan csoda történt, a vakok újra láttak, a süketek hallottak, a bénák jártak, a szorongatottak védelmet kaptak – itt olvashatja mindet László legendájában. Halála után 200 évvel pedig a lovagkirály még egyszer, utoljára győzelemre vezette seregét.

A székelyek élén

Történt ugyanis, hogy a székely nép hadra kelt a betörő tatárok ellen. Amikor azonban meglátták a tatár horda rettenetes nagyságát, a vitézek fohászba kezdtek: “Szűz Máriám, segíts meg!Szent László király, harcolj velünk”! És László eljött.

A székely harcosok sorai előtt hatalmas vitéz jelent meg, fején aranykoronával, kezében csatabárddal. Lovát megsarkantyúzva az ellenség sorai közé rontott. Mint a villám, úgy mozgott, roppant csapásaitól viaszbábuként olvadtak szét a legkeményebb tatár harcosok is. A halált osztó vitéz feje felett egy gyönyörű asszony lebegett, aranykoronát viselt ő is, ruhája úgy ragyogott, hogy a szem belekáprázott.

Szent László vezetésével a székelyek legyőzték az országra rontó pogány hadat, egy fogságba ejtett vén tatár később azt mondta: “Nem székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit segítségül hívtak”.

És hogy valóban László volt a ragyogó vitéz, arra egy másik csoda a bizonyíték. A csata alatt a váradi templom őre sehol nem találta a szent király koponyáját, a harc végeztével viszont ismét előkerült, mintha csak onnan tért volna meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

On 20.07.2017 more than 10000 people protested in front of the presidential palace in Warsaw against the ongoing process of changing the judicial system of the country. - NO WIRE SERVICE - Photo: Jan A. Nicolas/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.