Tudomány

Nemsokára mind csótánytejen élhetünk

Jó napot, egy turmixot kérek. Igen, lehet nagyobb. Nem, most nem kérek csokisat, jöhet a szokásos csótányos. És ez a jövőbeni beszélgetés tényleg elhangozhat.

A Föld már most is élelmezési problémákkal küzd, bár manapság még leginkább az elosztással vannak gondok (gondoljunk csak a túlsúlyos Amerikára és az éhező Afrikára). A nem is olyan távoli jövőben azonban sok jel szerint globális krízist jelenthet majd a túlnépesedés, a megfogyatkozó termelőterületek és a klímaváltozás miatt egyre problémásabban elérhető ennivaló. Épp ezért kutatók már most is folyamatosan dolgoznak azon, hogy alternatív élelemforrásokat találjanak, akár a legmeglepőbb helyeken is.

Akad például, aki galambokkal vagy pókokkal kísérletezik egyfajta tejpótlék előállítására, de arra talán a legkevesebben gondolnának, hogy a csótányokat is meg lehet fejni. Oké, talán nem is nagyon akarunk erre gondolni, pedig ettől a tény még tény marad. A Diploptera punctata nevű csótányfaj (az egyetlen, amely eleven utódokat hoz világra) olyan váladékot termel a következő generáció táplálására, amely a tehéntej tápértékének több mint négyszeresét tartalmazza.

A folyadékban található proteinkristályok fehérjéket, zsírokat, cukrokat és fontos aminosavakat tartalmaznak, amely tökéletesen alkalmas lehetne élelmezési célokra. Ráadásul a magas tápérték miatt akár kisebb adagokban is fogyasztható lenne, ami a szállítás és tárolás problémáján is segít. De most álljunk meg egy pillanatra, és

mindenki nyugodjon meg, senki sem fog igazi csótányokat fejni.

Elég nehéz is lenne elképzelni milliárdnyi apró (és undorító) rovart fejőgépekre kötve “csótánytejet termelni” a “csótánytejüzemekben”. A tudósok épp ezért azon dolgoznak, hogy laboratóriumi körülmények között, génmanipulált termeléssel hozzák létre a csótánytejjel megegyező összeállítású élelmiszert.

Mindenesetre a legközelebbi alkalommal, amikor meglátunk egy csótányt, köszönjük meg neki, hogy a jóvoltukból majd életben maradhat az emberi faj. Aztán persze elő a cipőtalppal vagy a csótányirtóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik