Tudomány

8 trükk, ami jobb, mint a varázslat

Habár elsőre boszorkányságnak tűnik a most bemutatott néhány trükk, másodikra rájövünk: ez csak fizika. Viszont mindenki nagyon óvatosan próbálgassa őket!

Amikor az ember egy kellően képzett bűvész előadását figyeli, akkor általában az a két dolog jut eszébe, hogy mi lehet a trükk, és hogy egyébként mennyire ügyes az előadó. Aki pedig valóban azt szeretné hinni néhány kósza pillanatra, hogy a világban létezik varázslat, az nem is gondolkodik az egyes trükkök hátterén, hanem csak néz és csodálkozik. Ugyanakkor maga a tudomány is tud varázslattal szolgálni, ami legalább annyira lenyűgöző lehet, mint a világ legjobb bűvészei. Ezekből szedtünk össze néhány példát. Viszont azt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az alábbiak némelyikét csak nagy-nagy elővigyázatosság mellett próbálgassuk!

A vízből készült spirál

A víz olyan, mintha meg lenne fagyva, és spirálisan forogna, ám valójában arról van szó, hogy a tömlőhöz egy hangszóró van csatlakoztatva, mely ugyanolyan ütemben vibrál, mint amilyen képkocka sebességgel rögzít a kamera másodpercenként. Ez a megoldás pedig alkalmas arra, hogy átverje az agyunkat.

Az újragyúló gyertyaláng

A láng a gyújtóból a gyertyához távozik, miközben jelentős távolság van köztük, ami azért lehetséges, mert a gyertyaláng hője viaszt párologtat a levegőbe, ami alkalmas arra, hogy visszagyújtsa a kanócot.

A minitornádó

Szerfelett egyszerű minitornádót előidézni, hiszen csak egy lemezjátszó, és néhány alkoholba áztatott pamut törlőkendő kell hozzá, amiket egy kukába helyezünk. Gyújtsuk meg a rongyokat, és kapcsoljuk be a lemezjátszót, máris kész a a varázslat.

Lángoló kéz

Bármelyik gyerekzsúrt feldobja a lángokba boruló emberi kézfej, amihez mosószer, butángáz, és víz kell. A gáz magas gőznyomása miatt csak az ég el, a bőr sértetlen marad.

Az önmagát egyensúlyozó gyertya

Newton harmadik törvénye a hatásról és az ellenhatásról szól, és pontosan ez történik a képen látható gyertyával is, hiszen a két végén égő gyertya folyamatosan veszít a súlyából a lecsöpögő viasz miatt, és az így kialakuló súlykülönbségek okán hintázik a mini hőforrás.

A mikrosütő plazma labdája

A mikróban leborított gyufaszál egyszerre egy egész nagy plazmagömbbé változik. Ha valami lángba borul, akkor ott általában elektronok szabadulnak fel, ám ezeket a molekulák újra elkapják, és ilyenkor energiát vesztenek, ami fény kibocsátásával jár.

A lejtőn nem gyorsuló golyó 

Az egyik legkönnyebben megérthető trükk, hiszen ahhoz, hogy a golyó ne gyorsuljon be, mindössze annyi kell, hogy a belsejében valami sűrű folyadék (például méz) legyen, ami elég nehezen mozog, és így szimplán visszatartja a golyót attól, hogy hopp, leguruljon.

A víz és a gyertya esete

Égő gyertyát vízzel telt tányérba helyezve és pohárral lefedve az történik, hogy odabent megnő a hőmérséklet, amitől emelkedik a nyomás, és úgy próbál kiegyenlítődni, hogy felszippantja a vizet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik