Tudomány

Ez a robot tornacipőben, ember módjára sétálgat

DURUS az Adidas csukákba bújtatott lábaival pontosan úgy lépdel, mint egy ember.

A Boston Dynamics elég sokáig dominálta a robotikával kapcsolatos híradásokat, de most kezd kiderülni, hogy milyen sok helyen folynak még hasonló kutatások. Míg a Google „játszóterének” számító BD inkább a komplett megoldásokkal, azon belül is humanoid, illetve állat formájú robotokkal ijesztgeti az emberiséget, addig más laborokban jellemzően bizonyos részterületekre összpontosítanak.

Ilyen volt az izmokat spagetti-szerű huzalokkal helyettesítő modell és ilyen DURUS is, aki abban nagyszerű, hogy ember módjára sétál. Ha elsőre nem is hangzik túlságosan izgalmasnak a dolog, akkor érdemes felidézni, hogy az eddig bemutatott robotok haladni haladtak, de azt egy döcögős, darabos mozgással tették. Ennek az az oka, hogy a végtagok inkább lépegetnek és messziről sem képesek imitálni az emberi lábfej egyébként kifinomult és sok szakaszból álló mozgását.

A Georgia Műszaki Egyetem kutatói a DURUS modelljükön demonstrálták, hogy képesek egy sétáló robotot előállítani, ami a szerkezetek mozgásának alappillére. A videóban jól tetten érhető, hogy a robot nem csak egyszerűen rakosgatja a lábfejeit, hanem úgy lép, ahogy mi: a sarkát teszi le elsőként, gördít, majd a „lábujjakkal” érinti utoljára a földet.

A robot egyébként ebben az állapotában még nem lenne képes önálló mozgásra, sőt, egy külön egyensúlyozó rendszer gondoskodik róla, hogy ne vágódjon el azonnal. És hogy miért volt szükség a cipőkre? A kutatók szerint így lehet a legjobban bizonyítani DURUS képességeit, illetve bemutatni, hogy a robot valóban egy átlagos emberi láb felületének segítségével és nem egy hatalmas, mesterséges talpon halad előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik