Tudomány

Úgy hat a lájk az agyra, mint a szerelem és a pénz

A tinédzserek agyi aktivitása mérhető kilengéseket mutat, amikor lájkolják a képeiket.

Dobbant már meg a szíved, amikor befutottak az első lájkok az instás fotódra? Voltál már elkenődve, amikor a szerinted frappáns Twitter bejegyzésre senki sem nyomott egy szívecskét? Húzódott mosolyra a szád, mert a Facebook bejegyzésed az üzenőfal tetején trónolt egész nap? Ha igen, akkor valószínűleg tini vagy, az agyad pedig éppen átalakul.

A UCLA agykutató központjában tudományos alapra helyezték a közösség média hatásainak vizsgálatát és megnézték, hogyan reagál a tinik agya a lájkokra. Ehhez 32 fiatalon végeztek el fMRI vizsgálatot, miközben a körükben egyik legnépszerűbb appot, az Instagramot használták. Ez alatt összesen 140 képet mutattak meg nekik, amelyeket a társaik lájkoltak előtte. Az eredmények azt mutatták, hogy a lájkok beérkezése elsősorban az agy jutalmazó központját aktivizálták.

Az egyik kutató szerint

„ez pontosan az a terület, ami akkor pörög fel, ha egy általunk szeretett emberről készült képet látunk, vagy pénzt nyerünk”.

Ez a hatás váltja ki azt belőlük, hogy továbbra is használják ezeket a szolgáltatásokat, hogy minél több elismerést kapjanak. Ez választ adhat arra, hogy miként lehet ennyire népszerű a Snapchat, az Instagram és miért képes a Facebook folyamatosan növelni a felhasználók számát.

A kísérlet másik szakaszában teljesen semleges témákat (étel, barátok), illetve olyan rázós dolgokat ábrázoló fotókat mutattak nekik, mint az alkohol, vagy a cigaretta. Ekkor arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok lájkoló kedvét befolyásolja-e az, hogy mit ábrázol a fotó. Az eredmények szerint ennek semmi jelentősége nem volt: amennyiben a képet az ismerősök, barátok már lájkolták, azzal ők is ezt tették, függetlenül attól, hogy mi volt rajtuk.

A kutatás eredménye tehát az, hogy a közösségi média mérhető, kimutatható hatással van a tinédzserek agyára, ami a szakemberek szerint nem probléma, de érdemes szem előtt tartani, mert így érthetőbbé válik a Facebook, Instagram és társainak szívó hatása. Mellesleg ez a jelenség nem csak a fiatalokra érvényes: egy korábbi kísérletben felnőtteket tanítottak zsonglőrködni, aminek hatására pár hónapon belül az agyuk jól kimutatható változásokat mutattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik