A Vörös Hadsereg által megszállt területeken általános jelenség volt, hogy a lakosságot málenkij robotra hurcolták. Így volt ez Erdélyben is, ám a szovjetek román segédlettel végrehajtott fogolyszerzési razziái inkább etnikai tisztogatás jellegét öltötték. Először magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el 1944 végén, majd ’45 elején német nemzetiségű polgárokat. Kollektív bűnösnek, bűnbaknak, “Horthy-fasisztának” és “nácinak” kiáltották ki a magyarokat és a németeket.
A népnek is bűnhődnie kell
A magyarok elhurcolása már 1944 szeptemberében, az észak-erdélyi harcok megindulásával elkezdődtek. Egy hónap alatt 20 ezer magyar polgári lakos esett szovjet fogságba, mintegy ötezren a harc nélkül megszállt Kolozsváron. Mindezt azért, mert a kollektív bűnösség vádját a szovjet vezetés már 1943-ban kiterjesztette a magyarokra is.
A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott […], a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell
– idézi Sztálin a brit kormánynak írt levelét Murádin János Kristóf történész a Rubicon történelmi folyóiratban.
Miután pedig a száműzetésben lévő Eduard Benes csehszlovák elnök megbeszéléseket folytatott Sztálinnal és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszterrel, a szovjet álláspont a magyarokkal szemben még szélsőségesebb lett. Molotov kijelentette: “a magyarokat meg kell büntetni”! Sztálin pedig azt mondta Benes szerint, hogy a magyarok még a németeknél is rosszabbak.
Románia kiugrása után a szovjet-román fegyverszünet 2. pontja úgy szólt, a román kormány kötelezi magát a területén található német és magyar katonák lefegyverzésére és internálására, valamint a Romániában tartózkodási hellyel rendelkező német és magyar állampolgárok internálására.
Ennek szellemében pedig több ezer magyar férfit szállítottak a földvári és Targu Jiu-i haláltáborokba, a szovjet fogolyszerzéseket pedig a románok listákkal és feljelentésekkel segítették. Egy Szatmár megyei forrás szerint úgy voltak vele, “majd a magyarokból fogjuk kifizetni Oroszországot”.
Leszámolás
A történész azt írja, több korabeli dokumentum is bizonyítja, a berendezkedni készülő román hatalom a helyi magyar polgári lakosságon akart bosszút állni Észak-Erdély elcsatolásáért. A magyaroktól való megszabadulásnak két útja is nyilvánvaló volt: hadofogolyként és malankij robotra átadni őket a szovjeteknek.
Román szélsőségesek szabályos “irtóhadjáratot” hirdettek, amelyben az adminisztráció egy része is lelkesen segítette őket. Ion Bozdog maros megyei prefektus 1944. szeptember 28-án:
Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől!
Vérlázító szavak, de tegyük hozzá, ezek az emberek nem a románságot, hanem annak csak legszélsőségesebb szeletét képviselték. Ám sajnos a helyzet úgy hozta, hatalmat és lehetőséget kaptak. Ez a helyzet pedig egyrészt abból adódott, hogy az Észak-Erdélyben csaknem két hónapig elhúzódó harcokban a Vörös hadsereg viszonylag kevés hadifoglyot tudott ejteni.
Hadifogság, málenkij robot és etnikai tisztogatás
Márpedig Moszkvában Sztálinnak meg kellett magyarázni, miért tartott a terület elfoglalása két hónapig, és a szovjet veszteségek miért tettek ki 90 ezer főt. A 2. Ukrán Front parancsnoksága ezért a hadifoglyok létszámát hivatalosan katonaként feltüntetett magyar civilekkel egészítette ki.
A másik a kényszermunkára, málenkij robotra hurcolás volt, ami erdélyi specifikumként egyben etnikai tisztogatásra tett kísérlet is volt. Az elhurcolásokhoz nagymértékben hozzájárult egyes román nacionalisták gyűlöletkampánya, az esetek túlnyomó részében alaptalan vádjai és feljelentései – írja a történész.
Egész egyszerűen így akarták megtörni az erdélyi magyarságot, az elrabolt civilek közt feltűnően sok volt az értelmiségi, a közösségi vezető.
A témáról bővebben Rubicon történelmi folyóirat 2016/5-6. számában olvashat Murádin János Kristóf cikkében.
