Tech

Kémcsőben készülhetnek a jövő drónjai

Újfajta haditechnikai gyártási folyamatról számolt be a BBC – beszámolójuk szerint a Glasgow University egyik kutatócsoportja Lee Cronin professzor vezetésével egy olyan megoldáson dolgozik, amellyel jelentősen fel lehetne gyorsítani a katonai UAVok, azaz emberi pilótát nem igénylő légijárművek gyártását. Az ezt lehetővé tevő ún. “chemputer” gyakorlatilag annyit tesz, hogy a kisebb méretű repülőket vagy drónokat laboratóriumban növesztenék ki egy olyan rendszerrel, amely a molekuláris szinten gyorsítja fel a kémiai reakciókat a különböző molekulák között. Ha ezt számszerűsíteni kell: egy repülőgép gyártása évek vagy hónapok helyett csak hetekbe telhet ezzel a rendszerrel, igaz, mindehhez számos szakmai kihívást kell megoldania a kutatócsoportnak, nyilatkozta Cronin professzor.

Photo: Murdo MacLeod
Photo: Murdo MacLeod

A szakértő chemputeréről nem meglepő módon már korábban is hallhattunk: a Guardian például 2012-ben számolt be a gyártási módszerről. A kutató itt még arról beszélt igen lelkesen, hogy módszerével komplex molekulákat is igen egyszerűen elő lehet majd állítani és ha minden rendben halad, akkor “életet is létrehozhat kémcsöveiben” 1-2 éven belül. Ha az optimizmust és az egyetemi támogatásokat elősegítő hangzatos sajtónyilatkozatokat félretesszük, Cronin évekkel ezelőtti ötletei most is izgalmasak: a kutató ugyanis annak a pártján van, hogy az emberek a közeljövőben letölthessék azon vegy-  vagy gyógyszerek felépítését, amelyet beadagolva egy 3D-nyomtatóba otthon nyomtathatnák ki maguknak a szükséges anyagokat anélkül, hogy gyógyszertárba kellene menniük. A 3D-nyomtatást kifejezetten izgalmas dolognak tartotta és tartja ma is a professzor, elmondása szerint azonban nem repülőgépet vagy beültetendő arccsontot akart évekkel ezelőtt nyomtatni, hanem vegyianyagokat.

Évekkel ezelőtti beszámolójából az is kiderül, hogy míg a komplex molekulákat különböző egyszerűbb anyagok kombinálásából hozza létre egy reakcióban, a nyomtatás trükkjét képezi az is, hogy ezt milyen reakcióközegben tesszük meg – bizonyos kémhatású vagy jellegű közegben ugyanis sokkal gyorsabban jönnek létre az egyes reakciók – Cronin pedig vélhetően a kutatás ezen pontját ragadta meg ahhoz, hogy gyorsabb és jóval jövedelmezőbb eredményeket tudjon prezentálni a közeljövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik