Tudomány

Gyógyulna? Feküdjön forró sziklára!

Új egészség-hóbort terjed Kínában - mi meg majd biztos ezt is jól átvesszük, mert olyan izgalmasan hangzik.

Az emberiség a történelme során számtalan gyógyítónak hitt dolgot próbált ki, és tisztelte az aktuálisan egyetlen lehetséges orvoslási formaként, aztán olykor kiderült, hogy olyan sokat nem segít, ha folyton csak beöntést adunk valakinek, vagy eret vágunk. De lehet említeni azokat a mágikus marhaságokat, amiket a tévében reklámoznak csábítóan alacsony összegekért, ugyanakkor azt sem lehet elvitatni, hogy vannak olyan természetes gyógymódok, melyek valóban működnek, és itt most nem a homeopátiáról és a fényevésről beszélünk.

Nem lehet tudni, hogy mennyire használ, de igen érdekes az a jelenség, ami Kínában figyelhető meg, miszerint egy halom (minimum) középkorú hölgy fogja magát, és felfekszik egy hatalmas sziklára, miközben törölközőt terít az arcára. A Xi’an városában lévő parkba ellátogató riportereknek a nők azt állítják, hogy a forró sziklák elűzik a testükből a betegséget, és ehhez semmit nem kell csinálni, csak heverni a köveken. Ez így elsőre egyébként nem is hangzik rosszul, hiszen még mindig jobb, mint odaadni a piócás embernek az ünneplő gúnyánkat, remélve a gyógyulást a rettenetes vízibetegségből.

forro-ko-001

Ám a sziklán fekvés tudománya ezzel még nem ér véget, a kínai asszonyok ugyanis azt állítják, hogy a legnagyobb esély akkor van a a betegség kiűzésére, ha délután három és négy között történik a fekvés. Nem tudni, hogy valóban így van-e, de egyikük azt mondja, az izommerevségén segített a megoldás, sőt, nem csak neki, hanem egy ismerősének is, aki szintén hasonló problémákkal küzdött, bár ehhez elég sokáig kellett kövön heverni.

Mivel a kövek attól válnak forróvá, hogy keményen süti őket a nap, ezért az orvosok figyelmeztetnek a leégés és a hőguta veszélyeire, de a betegek szemmel láthatóan fontosabbnak tartják a gyógyulásukat, semmint törődnének az ilyen jellegű “mellélhatásokkal”. Ám a hírek szerint csütörtökön egy 70 éves nő megtanulta, hogy mégsem olyan jó ötlet az átforrósodott kőre feküdni, mert enyhe, de kórházi kezelést igénylő égési sebeket szenvedett. Szóval tessék vigyázni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik