Tudomány

Érzékeljük a Föld mágneses mezejét?

Egy amerikai kutató szerint még annál is szorosabb viszonyban vagyunk a szülőbolygónkkal, mint eddig gondoltuk.

A Wired UK híre szerint egy amerikai kutató azt állítja, bizonyítékot talált a rejtélyes „hatodik érzék” létezésére.

Joe Kirschvink, a Kaliforniai Műszaki Egyetem tudósa szerint bizonyos állatfajokhoz hasonlóan mi, emberek is képesek vagyunk érzékelni a Föld mágneses mezejét.

Kirshvink hangsúlyozta: kapcsolódó kísérlete „megismételhető és megerősíthető” – ami valódi tudományos szenzáció lehet, hiszen ezt a lécet eddig még egyetlen magnatorecepcióval foglalkozó kutatónak sem sikerült megugrania.

A tudós egy 2016-ban publikált kutatásból indult ki. A Max Planck Intézet kutatói szerint egyes emlősöknek – köztük a kutyáknak, a farkasoknak, a rókáknak, a medvéknek, a borzoknak, az orángutánoknak és a makákóknak – „mágneses érzékelők”, pontosabban a mágneses mezők érzékelésére is alkalmas kriptokróm 1a molekulák vannak a retinájukban.

Hogy mindez pontosan mit jelent és hogyan működik, arról megoszlanak a vélemények.

Egyesek szerint a kriptokróm molekulák magáért a mágneses erőtér érzékeléséért felelnek, míg mások úgy gondolják, a magnetit receptorsejtek inkább egyfajta „iránytűként” szolgálnak, amely segít az élőlényeknek a tájékozódásban. Kirschvink az utóbbi elméletet osztja – szerinte ez az rejtélyes kompasz nem más, mint az emberi nem „hatodik érzéke”.

A tudós kísérletében egy sötét, az „elektromágneses háttérzajt” kiszűrő Faraday-kalitkába ültette a tesztalanyait, akiket aztán „tiszta mágneses mezőnek” tett ki. Közben EEG-vel monitorozta, hogy reagál-e az agyuk a mező változásaira. Mint írta, amikor az „az óramutató járásával ellentétes irányban elfordult, hirtelen leesett az alfa-hullámok amplitúdója”, ami arra utal, hogy az agy valóban „válaszolt” a mágneses térben beállt változásokra

Kirschvink további kutatásokat tervez; tanulmányának lektorált változatát a következő hónapokban szeretné a nyilvánosság elé tárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik