Tudomány

70 nap alatt a Marsra juttathat az új hajtómű

Kiderült, hogy habár csak elméletben, de az elektromágneses hajtómű mégis működhet, így pedig mindössze 10 hétig tartana eljutni a vörös bolygóhoz, melyen Matt Damon krumplit termesztett.

Amennyiben az elektromágneses hajtómű valóban működne, akár bő két hónap alatt eljuthatnánk a Marsra, és nem lehetne probléma Newton harmadik törvénye, miszerint ahhoz, hogy az egyik oldalon haladjunk előre, a másikon ki kellene jönnie valaminek a hajtóműből.

Aki esetleg lemaradt volna a témáról, annak elég annyit tudni, hogy az elektromágneses hajtómű kapcsán felvetődött a probléma, miszerint azért nem működhet, mert “nem jön ki belőle semmi”, márpedig a haladás csakis akkor biztosított egy hajtómű esetében, ha távozik belőle valami, így biztosítva az előrejutást. Ám a NASA tudósai az Eagleworks laborban, illetve egy független német kutatócsoport egyaránt arra jutottak, hogy ennek ellenére mégis működik a dolog, és valahogy sikerül tolóerőt termelni.

em hajtómű

Az elektromágneses hajtóművel kapcsolatban sokan azért kétkednek, mert nem használ üzemanyagot, így nincs mit kibocsátania, ám mostanra kiderült, hogy bár üzemanyag valóban nem kell neki, mégis kibocsát valamit, mégpedig fényt, amit eddig azért nem tudtak, mert a távozó fotonok kioltják egymást.

Az elektromágneses hajtómű karrierje 1999-ben kezdődött, amikor egy brit tudós, Roger Sawyer megtervezte azt a rendszert, melyben egy fém üregben ide-oda pattognak a mikrohullámok, létrehozva a tolóerőt, amire szükség van az előrehaladáshoz. Sawyer számításai szerint ezzel termelhető akár annyi energia is, amennyi 70 nap alatt eljuttat egy űrhajót a Marsra, és még az Alfa Centauri eléréshez is “csak” 92 év kellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik