Tudomány

Hatalmas homokviharok dúlnak a Marson

24.hu
24.hu

2016. 06. 14. 12:30

Korábban a témában:

Bár a Vörös bolygó légköre igen vékony, az éghajlata mégis nagyon változatos. A NASA Mars Orbiter nevű szondája hatalmas szezonális viharokat azonosított be. A három anomáliából álló minta évek óta jelentkezik a bolygó déli féltekén. A viharok szabályosan követik egymást tavasszal és nyáron.

David Kass, a felfedezést bemutató tanulmány szerzője szerint a Marson előforduló regionális homokviharok tanulmányozása az első lépés lehet az őket irányító nagyobb jelensége megértése felé.

A bolygón a por erős kapcsolatban van a hőmérséklettel és a légkör állapotával. Mivel a por jóval több fényt nyel el, mint a tiszta levegő, így sokkal jobban fűt is. A hőmérsékletbeli különbség emiatt akár a 35 Celsius-fokot is elérheti. A forróságban bolygószintű szelek jönnek létre, illetve a felmelegedett levegő lejjebb ereszkedik a poros területekről. A kutatók épp ezt a két jelenséget vizsgálták a szonda segítségével.

A por viselkedése mellett azonban érdemes magát a hőmérsékletet is tanulmányozni, ezzel ugyanis jobban megérthetőek a nagy homokviharok okai. A Mars légköri hőmérsékletének tanulmányozása természetesen nem új keletű, a NASA már 1997-óta foglalkozik a témával.

Az új kutatás sem ma kezdődött, a megfigyelt viharok immár hat marsi év óta jelentkeznek – ez nagyjából tizenkét földi évnek felel meg.

A legtöbb marsi vihar lokalizált, átmérőjük 2 000 kilométer körül mozog, és néhány nap alatt meg is szűnnek. Az újonnan megfigyelt jelenségek ennél jóval nagyobbak, akár a bolygó egyharmadát is lefedhetik – 1997-óta eddig kétszer fordult elő, hogy egy vihar az egész Marsot beborította.

Bár az ilyen óriásviharok messze nem olyan drámaiak, mint ahogy elsőre tűnnek, így is komoly károkat okozhatnak a szondáknak és különböző távvezérelt egységeknek. Többek közt ezért is fontos a jelenségek valódi megértése.

(Via: IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.