Pünkösd ünnepét ülte a török megszállta Buda keresztény lakossága 1578. május 19-én. Nagy volt a szárazság azon a tavaszon, a föld jó ideje nem látott esőt, így nyilván mindenki megörült, amikor délután sötét felhők gyülekeztek az égen, éjjel pedig dörgés, villámlás kíséretében megérkezett a zápor.
Éjfél körül viszont olyan robbanás hasított az éjszakába, amilyen mennydörgés nem produkálhat: valószínűleg villám csapott a Zsigmond palotája előtt álló tornyba, és felrobbant az ott tárolt hatalmas mennyiségű puskapor. Szamosközy István, a XVI. századi humanista történetíró a nagy budai lőporrobbanáskor még csak nyolc éves volt, a borzalmakat saját bevallása szerint “egy ősz énekből” vetette papírra.
Mind elvesztek szörnyűképpen
Vala egy torony az várba Zsigmond palotája mellett, kinek Címer torony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az mennykű. Nagy fényességgel jött az kű alá, mint egy lámpás; ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala. Az Szent István tornya és palotája és temploma és az Csonka torony megmaradtának. Igen sok keresztyén rab volt az Csonka toronyban, ötszázig való, harmincnégyet vesztett az kű bennek, kik az torony tetein aláhullottak.
Pusztult a török is számolatlanul:
Az Csonka torony körül való őriző törökök mind elvesztek szörnyűképpen. Sűrű házak voltak Csonka torony körül, melyben jancsárok és lakos törökök voltak, ezek mind odavesztek. Török emingek, zsidók az Tarkatoronyban fogva tartattanak, ellenben török barátok voltának, mind odavesztenek. Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némelyeket az Dunába hánt, némeleket szélleldöntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette.
Selyemzsinór
Felsővárban lévő mecsetből 70 papot a Dunába és szerte-széjjel vetett a robbanás, de Szamosközi szerint a folyón átvezető pontonhidat is kettészakította, és odaveseztt a kincstár is. Még Rákos mezejét is törmelék és állati testek borították.
Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerteszéllel az hegyen az nagy füst vala, egyik az másikat nem látja vala. Az törökök széllelfutottak reggel sírva-jajgatva, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste. Az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkétszáz veszett akkor.
Az áldozatok számáról igen eltérően nyilatkoznak a források, kettő és hatezer közé teszik, feltehetően a kétezer áll a valósághoz legközelebb. A kárt jól jelzi, hogy a helyreállítást több mint ezer ember végezte, a költségek miatt pedig különadót kellett kivetni. Nem csoda, ha Szokollu Musztafa budai pasa egészen odavolt:
Basa háza az Duna mellett vala, onnat várban sírván megyén vala, azután sok ideig házából ki nem jött, gyászfekete ruhát csináltatott, és azzal siratta Buda veszését.
Volt is rá oka, ugyanis – bár a villámcsapásról igazán nem tehetett – kegyvesztett lett III. Murád szultánnál. Ez pedig azt jelentette, hogy hiába volt ő a leghosszabb ideig “regnáló” budai pasa, selyemzsinórt küldött neki az uralkodó.
Ez volt a török uralkodó osztály halálos ítélete: megfojtották, mert előkelők vérét tilos volt ontani. A végrehajtásért egy külön tiszt, a kapudzsi basi felelt, ő kapta meg a szultántól a parancsot. Felkereste az elítéltet, és közölte vele a döntést. Fellebbezésnek, halasztásnak helye nem volt, de az áldozatnak joga volt végrendelkezni, és ha épp jelen voltak a rokonai, tőlük elbúcsúzhatott. Ezután a kapudzsi basi kihirdette az ítéletet, az erről szóló okiratot az elítélt fejére tette.
Ezután két segítője látott munkához: egy két oldalról meghúzható hurkot helyeztek az elítélt nyakába, és ketten kétfelé húzva megfojtották.
