Tudomány

Nem igaz, hogy csak a globális felmelegedés miatt emelkedik a tengerszint

A felszín drasztikus változása miatt sokszor a globális felmelegedést okoljuk, azonban sokszor más tényező is hibás.

A közelmúltban sokakat megijesztett az a hír, hogy több csendes-óceáni sziget is elsüllyedt a tengerszint emelkedése miatt. Az esetet bemutató tanulmány szerzője, Dr. Simon Albert szerint azonban egyáltalán nem csak a globális felmelegedés a hibás. Vizsgálata alapján 1947 és 2014 között a Salamon-szigetek 33 zátonya merült el. A szakértő úgy látja, a sajtó eltúlozta a felmelegedés jelentőségét.

Albert véleménye szerint rengeteg cikk jelent meg olyan címmel, amely egyértelműen a globális felmelegedésre utal, holott a tengerszint emelkedése mögött számtalan egyéb tényező is állhat.

A szakember a tanulmányában a jelenséget a hullámenergia növekedésével is magyarázta. A köztudatban az éghajlatváltozás egybemosódott a tengerszint emelkedésével, holott a két tényező nem minden esetben jár együtt. A Salamon-szigeteken mért szintemelkedés – évi 7 milliméter – kétszerese a Földön mért átlagnak, így a jelenség egyáltalán nem nevezhető globálisnak.

Albert munkájában arra is kitért, hogy a Csendes-óceán térségében az 1990-es évek óta a szelek jóval intenzívebbé váltak. Ennek kiváltója valóban lehet a globális felmelegedés, ugyanakkor a sokkal fontosabb tényezőnek tűnik az éghajlat természetes ciklikussága, mint amilyen az évtizedes csendes-óceáni oszcilláció – ennek hatásaként a vízfelszín hőmérséklete bizonyos időközönként hol lehűl, hol felmelegszik.

Bár a média félreértette a szakember magyarázatát, ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. A 21. század második felére a Csendes-óceán egész területén a Salamon-szigetekhez hasonló szintemelkedés lesz megfigyelhető, ez szoros kapcsolatban áll a hullámenergia növekedésével. Magyarán: a közeljövőben a nyílt tengeri szigetek elsüllyedhetnek.

Albert szerint a Salamon-szigetek megfigyelésével a jövőre is lehet következtetni, eszerint pedig globális felmelegedéstől függetlenül alaposan megváltozhat a világ képe.

(Via: Polpular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik