Tudomány

Betiltották a lépre csalást Magyarországon

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 05. 10. 17:30

Kegyetlen módszer, de 110 éve nem ez volt vele a baj.
Korábban a témában:

Párizsban 1902-ben született egy nemzetközi egyezmény a “mezőgazdaságra hasznos madarak védelme végett”, és Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját Magyarországon. Az országgyűlés 1906-ban foglalta törvénybe a párizsi egyezményt, és – Hermann Ottó közbenjárására – Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, miszerint az iskolákban “természetvédő” és “erkölcsnemesítő” szellemben kell megemlékezni a madarak és fák napjáról.

Maga a törvény viszont a gyakorlati “természetvédelmet” volt hivatott szolgálni, végrehajtása a Földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozott. Annak ellenére, hogy gazdasági hasznuk és károkozásuk alapján kategorizálta a madarakat, a jogszabály már komoly lépés volt a mai értelemben vett modern természetvédelem felé, amelyik önálló, védendő és megőrzendő értékként tekint az élővilágra.

Madarak és fák napja

Az állatvédelem a nagy háború előtt komoly ifjúsági mozgalommá szerveződött, majd gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter 1931-es rendeletével újult meg. A szocialista állam háttérbe szorította amerikai eredete és a Horthy-korszakban történt újjászületése miatt, majd 1996-ban a természet védelméről szóló törvény kimondta: minden év május 10. a madarak és fák napja.

Tiltva lesz!

A párizsi egyezményt annyi “őfelsége”, és “magas szerződő fél” szignózta, hogy nehéz lenne felsorolni is. Nézzük inkább, hogyan ültette át a gyakorlatban a madarak védelmét, egyelőre március elejétől szeptember 15-éig:

Tiltva lesz bármely időszakban és bármely módon is a fészkeket és tojásokat elszedni s a madárfiókokat elfogni, vagy elpusztitani. Ezen fészek-, tojások- és madárfiókoknak behozatala és átvitele, szállitása, az azokkal való házalás, azoknak elárusitása, eladásuk és megvételük tilos lesz.

Gyönyörködtek, kitömték és megették

Mai szemmel kicsit furcsának tűnhet, miért akarna valaki házalni egy tengeliccel, cinkével vagy poszátával, de 110 éve más volt a helyzet. A madarász egy szakma volt, mint a halász, vadász vagy pákász, a madarak befogásának pedig két fő magyarázatát adhatjuk.

Az egyik, hogy több százas vagy ezres nagyságrendben még a pár tízgrammos madarak is jelentős fehérjeforrást jelentenek, és bizony a szegény embereknek sokszor csak ez jutott – magyarázza a 24.hu-nak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője.

A másik pedig, hogy a kalitkában díszmadárként tartott, olyan szép énekű vagy pompás megjelenésű fajok, mint az erdei pinty, a tengelic, a csicsörke vagy a süvöltő évszázadokon keresztül nagyon kedveltnek számítottak. Amikor a nemzetközi kereskedelem bővülésével mind gyakoribbá váltak az egzotikus díszmadarak, akkor a hazai pintyfélék például a kanáritenyésztők körében lettek keresettek, mivel a madarak keresztezésével lehetett új színeket bevinni a „színkanárikba”.

A kalitkamadárként tartott őshonos madarak egyik legfontosabb feladata azonban továbbra is a „hívó” funkció volt. Azaz ezekkel az emberhez szokott, fogságban is éneklő madarakkal lehetett a vadon élő példányokat a hálóba csalogatni.

Zebegény, 2013. március 16.
Tengelicék (Carduelis carduelis) és egy meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) csipegetik a madáretetõben a napraforgómagot a Napraforgó utca egyik nyaralójának kertjében.
MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.
Tengelicék és egy meggyvágó a téli etetőn (MTVA/Nagy Zoltán)

Hatalmas volt a választék, Európán három nagyon fontos madárvonulási út is átvezet, “utánpótlás” tehát volt bőven a helyben megtalálható fajokon kívül is. Annyira azért mégsem bőven, hogy a XIX. század közepén az “akkori civilek” és tudósok fel ne emeljék a szavukat a mérhetetlen pusztítás ellen. A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság, a világ egyik legrégebbi, és legnagyobb természetvédelmi szervezete épp ilyen tiltakozásból nőtt ki.

A viktoriánus Angliában ugyanis a hölgyek körében nagy divatja volt a kalapjukba tűzött kitömött kolibrinek – egész iparág épült ezen igény kielégítésére, milliószám hordták az apró madarakat Dél-Amerikából.

A magyar ember pedig daru- vagy kócsagtollat tűzött a kalapjába de annyit, hogy majdnem kipusztultak ezek a fajok. A mai Természetvédelmi Őrszolgálat elődje volt a kócsagőr – jegyzi meg Orbán Zoltán.

Lépre csalták

Visszatérve az 1906-os törvényhez, elég világosan fogalmaz:

Tilos lesz a kelepczék, kalitkák, hálók, hurkok, lépvesszők és mindenféle más eszközöknek felállitása és alkalmazása, melyeknek czélja a madarak tömeges összefogdosásának vagy elpusztitásának megkönnyitése.

Szörnyű dolgok ezek. A kelepce kifejezetten madárfogásra alkalmas, szilárd vázú csapdák összefoglaló neve, a kalitkát, hurkot nem kell magyarázni. A hálót ma is használják madarászok befogásra például gyűrűzésnél, de nagyon oda kell rá figyelni. Az így fogható apró madarak anyagcseréje hihetetlenül gyors, kevesebb mint egy nap alatt, kedvezőtlen külső körülmények között akár órákon belül éhen pusztulhatnak vagy végzetesen legyengülhetnek.

Utoljára hagytuk a lépvesszőt, mert ma is emlegetjük, ha valakit lépre csalunk, és talán a legkegyetlenebb módszer. Maga a lép fák, cserjék, de elsősorban a fagyöngy bogyóiból főzött enyvszerű, nagyon ragadós anyag, legfőbb előnye pedig, hogy nagyon lassan szárad. A madarászok léppel kentek be egy vesszőt, majd “ágként”, de a hatékonyság növelése érdekében inkább karikába hajtva elhelyezték a madarak által gyakran látogatott területen.

Ahol pedig a szerencsétlen hozzáért, odaragadt, csak be kellett gyűjteni. Azt csak elképzelni lehet, mit szenved egy apró madár, amelynek mondjuk a szárnytolla tapadt hozzá, és vergődve, lógva, kínlódva várja a véget.

Tyúkot vágni szabad

A baj az, hogy mindezek a módszerek ma is élnek, és illegálisan bár, de alkalmazzák világszerte, térségünkben különösen a Mediterráneumban. Amikor például a hírekben azt halljuk, több száz énekesmadár tetemét találták egy-egy autóban, egészen nyugodtan gondoljunk hurokra, hálóra, lépvesszőre. Hol “hagyományőrzésből” gyilkolják és fogyasztják az apróságokat, hol gyógyszerként, afrodiziákumként tekintenek egy-egy testrészükre. Mint a tigrisek vagy orrszarvúak esetén – mondja a szakértő.

Idézett törvény viszont felmentést adott a fészekpusztítás alól, de csak lakóházak, épületek és udvarok belsejében rakott fészkekre. Külön engedéllyel és felügyelet mellett a termés védelme és a tudományos munka is kivételt képzett, és ugyancsak külön engedéllyel tette lehetővé az otthoni, kalitkás tartásra való befogást.

Ez a két mondat pedig nyilván a tömeghisztéria elkerülése érdekében került a szövegbe:

A jelen egyezmény határozmányai a baromfira nem nyernek alkalmazást, valamint a vadszámba menő madarakra (szárnyas vadra) sem, melyek fentartott vadászterületeken vannak és melyeket az illető ország törvényhozása vadszámba menő madarakul megjelöl.

Hasznos, vagy káros?

És hogy eleink 110 éve még mennyire másként látták a világot, arra a legjobb bizonyíték a törvényhez fűzött két jegyzék. Ebben színtisztán gazdasági szempontok alapján sorolják a madarakat a hasznos és a káros kategóriába, utóbbiba például ma már ikoniusnak számító fajokat. Csak szemezgetünk.

Tótkomlós, 2015. március 19.
Elengedésre váró kerecsensólyom Tótkomlós határában, a Nagykopáncsi-pusztán 2015. március 19-én. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei egy télen Makón legyengült állapotban talált kerecsensólymot és vándorsólymot engedtek szabadon, miután meggyógyították és felerõsítették õket.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Gyógyult kerecsensólymot engednek szabadon (MTI /Rosta Tibor)

Hasznosak például a baglyok, kivéve az uhut. “Logikus” – vágja rá Orbán Zoltán, hiszen a kisebb éjjeli ragadozók összefogdossák az egeret, a patkányt a ház körül. A jókora uhu viszont elviheti a kisebb kutyát, az éjszakára balgán kint felejtett baromfiakat.

Károsak a ma már kipusztult gödények, vagy ha jobban tetszik, pelikánok, és a most is sokak számra közellenségnek tekintett kormoránok is. Az ok ugyanaz, mint ma: megeszik a halat, és ugye azt az ember is szívesen fogyasztja…

Régi, és teljesen értelmetlen beidegződés, hogy a nappali ragadozók mindegyike a kártékony megnevezés alatt szerepel. Sajnos a jelenlegi sasmérgezések mögött is ez a gondolkodásmód húzódik meg: a „horgascsőrűek irtandók”. Nem tesznek különbséget a fajok között, a ragadozókat egy kalap alá veszik és ellenségnek kiáltják ki. Mert megeheti a nyulat, elviheti a tyúkot, inkább pusztítsuk ki…

(Kiemelt képünkön egy tengelice. Fotó: Orbán Zoltán/MME)

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.