Tudomány

A magyar mérnök, aki a NASA-val vizsgálta a Mars kőzeteit

24.hu
24.hu

2016. 05. 06. 18:04

Domokos Gábor építészmérnökkel, a kavicsok szakértőjével a National Geographic készített interjút.
Korábban a témában:

Domokos Gábor még 2015 őszén, a NASA egyik vezető kutatójával, Douglas Jerolmackkel együttműködve bizonyította be a marsi kavicsokból kiindulva, hogy a bolygón egykor víznek is kellett lennie.

Az alapötlet az volt, hogy a kőzetek tanulmányozásával következtethetnek az esetleges folyók elhelyezkedésére. A NASA-val azonban nem dolgozhat együtt akárki, Domokos csapatának át kellett mennie egy “vizsgán”, mielőtt érdemi munkába kezdhettek volna. Ez annyit jelentett, hogy kaptak néhány rossz minőségű fotót a Mars felszínen lévő kavicsokról, majd ezeket felhasználva ki kellett számítaniuk, milyen messze lehetett egy lehetséges folyó. A kemény munka meghozta gyümölcsét: ugyanaz jött ki eredményül, mint a NASA szakembereinek.

Ezután következett a valódi kutatás, amely szintén nem volt sétagalopp. A helyszíni munka természetesen megoldhatatlannak bizonyult, ráadásul a képek felbontásával is akadtak gondok. Bár a NASA ma már megdöbbentően jó minőségű fotókat tud készíteni, mégis igen életlennek bizonyultak a képek, mikor néhány milliméter is döntő volt egy-egy kavics tanulmányozásánál. Szerencsére végül mégis sikerült a kutatóknak megbízható eredményeket kicsikarnia.

A megoldásban nagy segítség volt egy matematikai sejtés, mely szerint léteznie kell mindössze egy stabil és egy instabil egyensúlyi ponttal rendelkező homogén testnek. Ebből az ötletből lett kifejlesztve a Gömböc, melynek egyik feltalálója épp Domokos Gábor volt. A modellt fel tudták használni arra, hogy jobban megértsék a Marson is megtalálható kavicsok természetét.

A teljes interjút elolvashatja a National Geographic Magyarország oldalán.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.