Tudomány

Így szól az 1000 éve nem hallott zene

Majdnem két évtized munkája után sikeresen rekonstruálták a korábban megfejthetetlennek hitt művet.

A Cambridge-i Egyetem kutatóinak sikerült helyreállítania több dalt is egy középkori “musical”-ből. A mű az 5-6. században élő gondolkodó, Boethius egyik alapmunkáját, A filozófia vigasztaló voltáról című írását dolgozza fel. A tudós fő művét börtönévei alatt írta, kivégzése előtt.

Boethius előbb Nagy Theodorik gót király udvari embere lett, gyorsan emelkedett fel a ranglétrán, ám élete végén árulással vádolták meg, majd ki is végezték. Az író-filozófus a középkor számára az antik kultúra közvetítője volt.

Jogos a kérdés, hogy akkor mégis hogyan veszhetett el ez a korszaknak oly fontos alkotás?

A választ a középkor zeneolvasásában kell keresni. A korszak “kottái” egészen máshogy néztek ki, mint manapság. A középkori neuma a hangjegyírás őse volt, a ma használt módszerrel ellentétben azonban nem a hangmagasságot, hanem az irányt jelölte. Ez kifejezetten megnehezítette a művek értelmezését napjainkban.

Dr. Sam Barrett, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint hiába ismerték a dallamok vonalát, az éneklési módot, ha a hangok pontos helyét nem tudták meghatározni. Éppen emiatt nem sok esély volt rá, hogy a csoport tökéletesen rekonstruálja a zenét.

Egy 11. századi, 142 éve elveszettnek hitt kézirat felbukkanása azonban megváltoztatta a dolgok állását. A “zenei Rosette-i Kő” segítségével a kutatóknak sikerült a dalokat 80-90 százalékos pontossággal helyreállítani.

A művészek elő is adták a darabot, mindenki legnagyobb örömére.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik