Tudomány

A „szuperhős DNS” segítségével legyőzhetjük a legszörnyűbb betegségeket

Amerikai kutatók rájöttek, hogy egyes emberek szervezete öröklött hajlamuk ellenére is képes kivédeni egyes gyógyíthatatlan betegségeket.

A szervezetünk kicsit olyan, mint egy számítógép: szolgai alázattal követi a DNS-ünkbe kódolt instrukciókat. Tekintet nélkül a következményekre – ez az oka annak is, hogy egyes génmutációk megbetegíthetnek minket.

Igen ám, csakhogy mint kiderült, vannak olyan emberek, akiknek olyan „szuperhős DNS-ük” van, amely megvédi őket ezektől a betegségektől – még akkor is, ha éppen azokat a mutációkat hordozzák, amelyek kiváltják őket.

A New York-i Mount Sinai kórház genetikusai legújabb kutatásuk során egészséges embereket vizsgáltak, azt remélve, hogy találnak köztük olyanokat, akik hajlamosak ugyan az olyan betegségekre, mint például a cisztás fibrózis, mégsem betegedtek meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi óvhatta meg őket a kórtól.

A csapat 600 000 DNS-mintát nézett át. Összesen tizenhárom olyan embert találtak, akik „súlyos genetikai betegségeket okozó mutációkat” hordoztak, mégis makk egészségesek voltak. A Nature-ben megjelent tanulmányukban arra jutottak, hogy az ilyen „ellenálló” emberek jóval többen vannak, mint korábban gondoltuk.

A gond csak az, hogy a képregény-szuperhősökhöz hasonlóan az ő személyazonosságukat sem ismerjük, hiszen a kutatók által használt DNS-adatbázisban anonim adatok szerepelnek.

Ezért a tudósok úgy döntöttek, hogy előröl kezdik a kutatást, és olyan emberek segítségét kérik, akik hajlandók önként kiadni nekik a személyes adataikat. Úgy gondolják, ha sikerül rájönniük arra, hogyan tudja felülírni a szuperhős DNS a betegséget okozó mutációkat, a mostaninál hatékonyabb gyógymódokat és kezelési módszereket fejleszthetnek ki azok kezelésére.

Az első és legfontosabb lépés az ellenálló személyek felkutatása. Ha ők megvannak, elkezdhetjük vizsgálni azt, mi az – például az egyedi genetikai sajátosságaik –, ami immunissá teszi őket ezekkel a betegségekkel szemben

mondta a Fast co.EXIST-nek nyilatkozva Stephen Friend, a tanulmány egyik szerzője.

Friend azt reméli, hogy a szuperhős DNS segítségével egy nap az olyan betegségeket is legyőzhetjük, mint az AIDS vagy a demencia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik