Tudomány

A hollók legalább olyan okosak, mint a csimpánzok

Egy új tanulmány szerint az agyméretnek nem sok köze van az intelligenciához.

A hollóknak legalább akkora önuralmuk van, mint a csimpánzoknak – annak ellenére is, hogy jóval kisebb az agyuk – derült ki egy új kutatásból.

Ami azt mutatja, hogy azzal ellentétben, amit korábban gondoltunk, az intelligencia nem feltétlenül függ össze az agy méretével.

A svéd Lund Egyetem kutatói a Royal Society Open Science-ben megjelent tanulmányukban azt vizsgálták, hogy mekkora önfegyelmük van a hollóknak, a varjaknak, a csókáknak és az új-kaledóniai varjaknak. Ezek a madarak a szarkákkal és a vetési varjakkal együtt a varjúfélék családjába tartoznak, amelynek tagjai kiemelkedő intelligenciájukról ismertek.

Mint kiderült, a hollóknak igen nagy az önfegyelmük, ami arra utal, hogy valamennyi vizsgált faj közül ők a legokosabbak.

A kutatók ún. „hengerpróbának” vetették alá a madarakat. Madáreledelt tettek egy két végén lyukas, átlátszatlan hengerbe, és megmutatták nekik, hogyan juthatnak hozzá a csemegéhez. Ezután egy átlátszó hengerrel is megcsinálták ugyanezt, és megfigyelték, hogyan próbálják megszerezni a benne lévő eleséget. Arra voltak kíváncsiak, melyek azok a madarak, amelyek a henger falát kopogtatják a csőrükkel és melyek azok, amelyek a emlékeznek rá, hogy a két végében lévő nyíláson keresztül könnyen hozzáférhetnek az eleséghez.

Ezután emberszabású majmokkal végzett kísérletek eredményeivel vetették össze a megfigyeléseiket.

Mint kiderült, a hollók a csimpánzokhoz hasonlóan száz százalékos biztonsággal tudták megoldani a feladatot. A csókák és az új-kaledóniai varjak 97, illetve 92 százalékot értek el a teszten, amivel a bonobókat (95 százalék) és a gorillákat (94) százalék is felülmúlták.

Kísérleti eredményeink azt mutatják, hogy [a majmok és a varjúfélék] alapvető kognitív mechanizmusai nagyon hasonlóan működnek. Mindez arra utal, hogy az abszolút agyméretnek nem sok köze van egy élőlény intelligenciájához

– írták a kutatók.

Egy holló agya 26-szor kisebb, mint egy csimpánzé mégis mindkét faj egyedei ugyanolyan jól teljesítettek a teszten. A csókák és a bonobók esetében még figyelemreméltóbb az eredmény, hiszen az előbbieknek 70-94-szer kisebb az agya, mint az ugyanolyan intelligens majmoknak.

Arra már a korábbi kutatások is rámutattak, hogy a hollók korántsem „tyúkeszűek”. A Houstoni Egyetem tudósainak tanulmánya szerint képesek az elvont gondolkodásra, sőt, még azt is el tudják képzelni, hogy valaki követi vagy megfigyeli őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik