Tudomány

A bőregér lett az év állata

Senki sem szórakozhat idén a denevérrel, mert az övé ez az év. Legalábbis természetvédelmi szempontból. Lesz denevérfesztivál és denevérgála.

Hatalmas, egész éven át húzódó projektet indít a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum, a minek címe: Az év emlőse: a denevér! – közölték szerdán. Lesz meseíró, klipkészítő és képzőművészeti pályázat is.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár elmondta, 28 denevérfaj él az országban, mind nagyon érzékenyek a környezeti hatások megváltozására, valamint elég erős negatív babonák kapcsolódnak hozzájuk. A cél ezek legyűrése, sőt egy másik cél, hogy denevérbaráttá tegyenek épületeket.

Bakó Botond, a Vadonleső program munkatársa beszélt a program honlapjának látogatottságáról, majd rátért a lényegre: lesz denevérgyűrűző bemutató, denevérfesztivál, denevérnap és denevérgála is.

Felmerülhet a kérdés, mely állatok voltak eddig az év emlősei. A program relatíve új, 2014-ben indult, akkor a keleti sünt tisztelték meg a címmel, a tavalyi év pedig az ürgéé volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik