Tudomány

A mezőgazdaság fejlődése súlyosan érinti a ragadozókat

Az élőhely zsugorodása sokkal kritikusabban érintheti a csúcsragadozókat, mint azt korábban gondoltuk.

Egy új tanulmány megerősítette, hogy a ragadozók védelme globális problémákba ütközik. Egy, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány a jövőben tervezett földhasználati átalakításokat véve alapul azt jósolta, hogy a ragadozóknak komoly területveszteséggel, és az emberrel kialakult konfliktussal kell szembenéznie.

A Helsinki Egyetem munkatársai egy nemzetközi csapattal együttműködve arra jutottak, hogy azonnali cselekvésre van szükség. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Enrico Di Minin szerint a földhasználat megváltozása drasztikusan érintheti a jövőben a ragadozókat. Kifejezetten aggasztó lehet, hogy a nagyragadozók legfontosabb területei éppen a jövőbeli mezőgazdasági átalakítások gócpontjai lesznek.

Míg jelenleg Dél-Amerikában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában is igyekeznek megvédeni az állatokat, a tervezetek mégis komolyan érinthetik az egyes fajokat. Akár a most még nem veszélyeztetett ragadozók is bajba kerülhetnek, ez fokozottan igaz az olyan, már jelenleg is aggasztó helyzetben lévő állatokra, mint amilyenek a pandák és a tigrisek.

Dr. Luke Hunter, a tanulmány társszerzője szerint a nagymacskák helyzete eddig is borzasztó volt, de úgy tűnik, lehet még rosszabb. A szakértő szerint kiemelten fontos lehet az ügy minél nagyobb pénzügyi támogatása. Dr. Hunter nemzetközi összefogást sürget, hogy a kritikus területeket kívül-belül védeni tudják.

Rob Slotow társszerző szerint Dél-Afrikában kulcskérdés lehet, hogy a ragadozók területeit kívülről is megóvják az emberektől. A nagyragadozók területei sokszor déli régiókban vannak, ezekben a térségekben egyre nő a népesség, ezzel együtt pedig a mezőgazdasági területek is. Slotow szerint olyan stratégiára van szükség, amely a védett övezeteken kívül is egyfajta toleranciát biztosít a húsevők számára, mivel a saját területeik egyre zsugorodnak.

A ragadozók védelme sok szempontból elengedhetetlen, hiszen igen jelentős elemei az ökoszisztémának. Megőrzésük nem csak önmagában fontos: egyes fajok eltűnése más állatokat is veszélybe sodorhat.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik