Adolf Hitler at the Berghof in Berchtesgaden - circa 1935. (Photo by Past Pix/SSPL/Getty Images)
Tudomány

Együttműködött a nácikkal a világ legismertebb hírügynöksége

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 04. 02. 17:40

Az amerikai AP egyezséget kötött a náci Németországgal a háború előtt, a propagandaminisztériumtól kaptak anyagokat, cserébe nem bírálták a rendszert.

Harriet Scharnberg történész a Studies in Contemporary History című folyóiratban publikálta tanulmányát, bemutatta, milyen egyezséget kötött a Harmadik Birodalommal az idén 170 éves Associated Press.

Emberi arc a hitleri Németországnak

A nemzetiszocialista párt a hatalomra kerülése után uralma alá vonta a teljes sajtót, több külföldi lapnak mennie kellett az országból, a Guardiannek már 1933-ban, Hitler kancellári kinevezésekor. Azonban az AP munkatársai egészen 1941-ig, Amerika hadba lépéséig maradhattak, dolgozhattak tovább, az egyetlen nyugati médiumként tudósítottak.

Az együttműködés sikerre volt ítélve, az NSDAP delegált újságírókat és fotósokat is az AP-hez.

A történészprofesszor által publikáltak szerint a New York-i székhelyű hírügynökség komoly szerepet játszott abban, hogy elrejtsék a náci Németország borzalmait a világ elől és próbáltak emberi arcot adni a hitleri Németországnak tudósításaiban.

Egyetlen olyan hírt vagy fotót sem közöltek le a náci birodalomról, ami rontotta volna Hitlerék presztízsét, mondta a történész a Guardiannek.

Scharnberg állítja, az egyezséggel lehetősége nyílt a Harmadik Birodalomnak arra, hogy hagyományos háborúként tüntessék fel a népirtást. A másik oldalról pedig több náci kiadvány is AP-s fotókkal jelent meg, például a Der Untermensch is:

Minden rajtuk múlt

Amikor 1941 júniusában a nácik megszállták az ukrán Lvivet, felfedezték, hogy a szovjetek módszeresen gyilkoltak a városban, a nácik pedig a zsidókon álltak bosszút. Az AP-s Franz Roth – akiről kiderült, Hitlerhez közel álló SS-tag volt – képei azonban a Führer válogatásában jelentek meg.

 A több napig tartó zsidó népirtás helyett az amerikai sajtóban a Vörös Hadsereg brutalitásai voltak láthatóak”, mondta a kutató a Guardiannek, majd hozzátette: „az, hogy a nyugati sajtó miről kapott tájékoztatást és mi maradt előtte titokban, az az AP képanyagán múlt, akik a német érdekeket és a háborús narratívát követték.”

circa 1939:  Austrian born German fascist dictator Adolf Hitler (1889 - 1945).  (Photo by Keystone/Getty Images)
Photo by Keystone/Getty Images

Az AP reagált a vádakra, szerintük a történész tanulmánya számukra ismeretlen cselekedeteket és személyeket érintett a háború előtt és alatt, vizsgálják a dokumentumokat a korszak jobb megértése miatt.

Hitler után Kim Dzsong Un

Az eset azért kavart különösen nagy port, mert néhány évvel ezelőtt már felmerült, hogy az AP együttműködik egy totalitárius diktatúrával, a Kim Dzsong Un vezette Észak-Koreával. 2012-ben az amerikaiak nyitották az első irodát az országban a szabad világ hírügynökségei közül, az onnan küldött anyagaik hitelességét azonban többször is megkérdőjelezték.

Néhány éve az NK News arról számolt be, hogy 2011-ben az AP beleegyezett abba, hogy egy propagandaanyagot a saját neve alatt adjon ki, cserébe exkluzív képeket kaptak az országból. Egy megegyezés-tervezet is napvilágra került, ennek értelmében az AP abba is belement, hogy egy észak-koreai fotós és szövegíró dolgozzon velük.

Propaganda Game, The (2015) / The Propaganda Game 
 Pers: Kim Jong-Un 
 Dir: Alvaro Longoria 
 Ref: PRO119AA 
 Photo Credit: [ Alvaro Longoria / The Kobal Collection ] 
 Editorial use only related to cinema, television and personalities. Not for cover use, advertising or fictional works without specific prior agreement
Alvaro Longoria / The Kobal Collection

Az AP erről a tervezetről azt mondta, ennek semmi jelentősége nincs, de a végső dokumentumról nem árultak el részleteket. Ugyanakkor a hírügynökség nem tudósított olyan jelentős eseményekről, mint a 2012-es észak-koreai éhínség vagy épp a Sonyt ért 2014-es hekkertámadás.

A hírügynökség szóvivője tagadja, hogy az AP belement volna bármiféle cenzúrába.

Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség

(Guardian, Studies in Contemporary History, NK News)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.