Tudomány

Az akupunktúra nem hatásosabb a placebónál

Az akupunktúrás kezelés az Egyesült Királyságban 2009-óta ajánlott, mint a krónikus hátfájás gyógymódja, az eljárás tudományos ellenőrzését az NHS (National Health Service) végezte. Most azonban úgy tűnik, akad egy kis gond.

Az egyesült királyságbeli NICE (National Institute for Health and Care Excellence) szerint az akupunktúra az isiásszal és derékfájással küzdők esetében semmivel sem jobb a placebónál, így az ilyen kezelés sem ajánlott. A szervezet fel is hívta az NHS figyelmét a problémára.

Mark Baker, a NICE klinikai-gyakorlati igazgatója szerint több használt gyógymód esetében sincsenek meggyőző bizonyítékok. Ezen kezelések közé tartozik az akupunktúrás is, amely a vizsgálatok alapján ugyanannyit ér, mint egy “álkezelés”.

A kutatásban közreműködők több tanulmány eredményeit hasonlították össze, melyek vagy más eljárások mellett vizsgálták az akupunktúrát, vagy önmagában. Bár az eredmények valóban azt mutatták, hogy a kezelés használ, a valóságban az adatok a placebo-hatás miatt születhettek meg. A kutatás arra is rámutat, hogy a fájdalomcsillapítók szedése önmagában valóban nem elég, ezek mellett a rendszeres testmozgás és a nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentők használatát javasolt

Az akupunktúrás kezelésnek tehát valószínűleg nem biológiai hatása van. Ami valóban segíteni tud a betegeken, az a gondoskodás, a figyelmesség – az érzet, hogy törődnek vele és jó helyen van. Mivel ezeket és a nyugodt körülményeket valóban biztosíthatja egy akupunktúrás szakember, a páciens azt tapasztalhatja, hogy valóban javul az állapota.

A most megjelent tanulmány kérdéséhez szorosan kapcsolódhat egy, a homeopátiás szerekről szóló vita is, melyben eddig a kritikusok állnak nyerésre. Míg az NHS elfogadja az efféle kezelést, sok tudós és szakember szerint az egészségügyi szervezet ezzel az egyik alapelvével megy szembe – azaz a leghatékonyabb gyógymódok felkutatásával. A kutatók szerint a homeopátia messze nem a legjobb megoldás, így felháborító, hogy az Egyesült Királyság adófizetőinek pénze az ilyen kezelésekre megy el, teljesen feleslegesen.

(Via: IFl Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik