Tudomány

Sikerült eltávolítani a HIV-et a fertőzött sejtekből

A genom egy szervezet teljes örökítő információja. Az utóbbi időben a tudomány odáig jutott, hogy képes beazonosítani, szerkeszteni, vagy éppen eltávolítani egyes DNS-szakaszokat. Ezzel a szakértők bizonyos mutációkat is kezelhetnek, így könnyen elképzelhető, hogy néhány év múlva az örökletes betegségek is gyógyíthatóvá válnak. A tudósok most a HIV ellen alkalmazták a módszert.

A HIV egy retrovírus, azaz képes RNS-ét DNS-re átírni, ez pedig beépül a szervezet genomjába. A vírus így terjed tovább a szervezetben, pusztítja a CD4+ T-limfocitákat, majd az egész immunrendszer működését lehetetleníti el, végül immunhiányos tünetegyüttest, azaz AIDS-et okoz.

A jelenlegi, úgynevezett antiretrovirális gyógyszerek a T-limfocitát igyekeznek megvédeni a vírustól, ám ha a HIV egyszer elkezdte a DNS másolását, a betegség szinte megállíthatatlan. A ma is használt terápiát nem szabad megszakítani, mert ha a páciens egyszer abbahagyja a gyógyszer szedését, a vírus igen gyorsan elterjed.

A Temple University kutatói ezért a megelőzés helyett most a HIV eredetű DNS eltávolítását tűzték ki célul. A hibát mellékhatás nélkül sikerült kiszedni a genomból, sőt, a T-limfocita ezután ellenállóvá vált a vírussal szemben.

Az eredmény bizonyítja a génszerkesztési módszerek hatékonyságát, és arra is rámutatott: a módszer képes a jövőben is megvédeni a szervezetet az újrafertőzéstől. A kutatók következő célja az, hogy a technikával a HIV fertőzést ne csupán megállítsák, hanem adott esetben gyógyítsák is.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik