Tudomány

Helyreállítják Jézus sírját

A szentföldi egyházak néhány héten belül megkezdik a leromlott állapotban lévő Jézus Sírja szentély helyreállítását a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában.

A sírhely szerkezete és márványtömbjei alaposan tönkrementek az idők során, már évtizedek óta egy vasból készült támasztószerkezet tartja meg a bazilika belsejében lévő több méter magas márványból épített szentélyt. Ezt azon kő fölé emeltek, amelyen a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték.

Már csak a külső vastámaszték tartja össze a márványoszlopokat és -táblákat, amelyeket kikezdtek az időjárás viszontagságai, a napi több ezer zarándok és turista látogatása. A görög ortodoxok, az örmény egyház és a római katolikus ferences rend közösen végzi el a helyreállítást, amelyet a görög kormány és magánadományok is segítenek.

Görög szakemberek segítségével néhány hét múlva kezdik meg a helyreállítást, amely várhatóan 2017 elején fejeződik be. A munkálatok idején folyamatosan nyitva lesz és látogatható marad a kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye.

Az első templomot Jézus sírhelye fölé I. (Nagy) Konstantin császár emeltette a negyedik század elején. Ezt az évezredek során többször lerombolták majd újjáépítették. Krisztus Sírjának jelenlegi márvány szentélyét 1809 és 1810 között húzták fel török-barokk stílusban a bazilika hatalmas kupolája alá, egy az egész hatalmas épületnek súlyos károkat okozó tűzvészt követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik