Tudomány

Szivarral a kezében üldögélt saját temetésén

A 26 éves fiút speciális szertartáson búcsúztatták.

Az alábbi képen ön egy elhunyt fiatalembert lát.

A kép forrása: Marin Funeral Home
A kép forrása: Marin Funeral Home

Fernando de Jesús Díaz Beato 26 éves korában halt meg: március 3-án lelőtték San Juan-i (Puerto Ricó) házuk előtt.

A család azt szerette volna, ha a búcsúztatáson olyannak láthatják a gyászolók Beatót, amilyennek megismerték: életvidám, mosolygós srácnak. Ezért a Marin temetkezési céghez fordultak, akik évek óta „speciális” szolgáltatásokat nyújtanak.

Először 2008-ban fordult egy család a vállalathoz azzal a megbízással, hogy 24 éves fiuk – aki szintén gyilkosság áldozata lett – holttestét balzsamozzák be, és tegyék lehetővé, hogy állhasson a saját temetésén. Amint a Marin vezetője a BuzzFeednek elmondta,

először azt hitték, viccről van szó,

de kiderült, hogy tényleg ez az óhaj. A cég azóta kilenc hasonlóan unortodox temetést rendezett.

És így jártak el ezúttal is: a szertartáson Beatót az anyja székére ültették (amelyen életében sosem foglalhatott helyet), fején új baseball-sapkáját viselte, a kezében szivarka volt. Pont úgy nézett ki, ahogy életében is gyakran látták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik