Tudomány

Szerdától keddig tart az idei egyetlen teljes napfogyatkozás

Sajátos módon szerdán érkezik és kedden ér véget az esztendő egyetlen teljes napfogyatkozása – hívja fel a figyelmet a space.com, mely szemléltető videót is készített a jelenséghez. A „galibát” a nemzetközi dátumválasztó vonal okozza, ugyanis a jelenség Indonézia felett kezdődik, ahol már szerda lesz, majd kelet felé halad a csendes-óceáni régióban és kedden fejeződik be. A napfogyatkozást az okozza, hogy a Hold beugrik a Nap elé.

Itthonról videón

A hazai érdeklődők kedd éjféltől követhetik az eseményt a space.comon, a Slooh honlapján vagy a NASA segítségével.

A legutóbbi teljes napfogyatkozás tavaly márciusban volt, melyről képgalériát is készítettünk, azt pedig, hogy hogyan fest az űrből, mikor a Hold felfalja a Napot, az alábbi linken tekintheti meg.

Fotó: Pál Anna Viktóra
Fotó: Pál Anna Viktóra

És elsuhan mellettünk egy aszteroida?

Egy 30 méter átmérőjű aszteroida is megközelít bennünket, melynek rejtélye valószínűleg már nem érthető meg az átlagos halandó számára. Ugyanis a NASA először március 5-ére várta a találkozást, de aztán februárban átrakták a mai napra. A 2013 TX68 nevű objektum valószínűleg 5 millió kilométernyire „közelíti” meg a Földet, de az is lehet, hogy 24 ezer kilométer lesz csak ez a távolság. Az amerikai űrügynökség szerint egyébként ezt a jelenséget sajnos nem valószínű, hogy láthatjuk a nagy távolság miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik