Tudomány

Nemsokára elkészülhet a szuperóvszer – fűből

Az eddigieknél sokkal vékonyabb és ellenállóbb óvszeralapanyagot állítottak elő ausztrál tudósok. Az új eljárással egy fűféléből kinyert mikroszkopikus szálakat vegyítenek latexszel, így sokkal erősebb és kényelmesebb kondomot képesek gyártani.

Ha azt mondják, a jövőben füvet fogunk használni a szexuális betegségek elleni védekezésre, valószínűleg nem hisszük el, pedig nem lehetetlen az elképzelés.

A spinifex egy Ausztráliában őshonos pázsitfűféle, amely a sivatagi körülmények miatt igen ellenállóvá fejlődött. A növény nagyon gazdag a hasznos nanocellulózban, melyet az utóbbi időben alternatív műanyagként használnak fel. Míg az anyag a növények számára jó nedvességtartó képessége miatt jelentős, illetve a veszélyes napsugaraktól is védi őket, addig az embernek rugalmassága, kisebb tömege és erőssége miatt válhat fontossá.

A nanocellulózt eddig csak nagyobb költségek árán sikerült kinyerni a növényekből, de most Dr. Nasim Amiralian, a Queenslandi Egyetem tudósa áttörést ért el, jelentősen lecsökkentve az eljárás összegét. A latexszel megerősített anyag 20 százalékkal erősebb, és 40 százalékkal ruganyosabb lett, mint a boltokban is kapható óvszerek. Az új termék vastagsága nagyjából egy hajszáléval egyenlő, ezért a legvékonyabb ilyen termék lehetne a piacon.

Mivel a spinifex nagyon gyakori a kontinensen – Ausztrália 30 százalékát fedi a fűféle – ezért nem csupán olcsó alapanyag, de szinte korlátlan mennyiségben fellelhető. Maga az előállítás igen bonyolult, de ami a lényeg: 30 százalékkal kevesebb latex szükséges a gumiszerű anyag elkészítéséhez. Ezzel a különbséggel a spinifex-származék előállított óvszerek és kesztyűk minden bizonnyal a legkényelmesebb, és egyben a legolcsóbb darabok lehetnének a forgalomban.

Egyébként a különleges fűfélét már évezredekkel ezelőtt felhasználták az ausztrál őslakosok – éppen ellenállósága és rugalmassága miatt. Amennyiben az új nanocellulóz-latex anyag beválna, könnyen elképzelhető, hogy a korábban sokszor csak gyomként aposztrofált spinifex igazi haszonnövénnyé válna.

(via IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik