Tudomány

Sasok menthetnek meg a terroristáktól

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 02. 11. 16:00

A legegyszerűbb drónokat ma már bárki olcsón megveheti akár azért is, hogy otthon szórakozzon vele. A komolyabb gépek viszont óriási segítséget nyújtanak a hadseregeknek és a bűnüldöző szerveknek, a technológiában rejlő lehetőségeknek még messze nem értük el a határát. Világszerte probléma viszont, hogy a jog hogyan vegye fel a lépést, de talán még húsba vágóbb a technológia biztonsági kockázata.

Igen, a terrorizmusra gondolunk. Arra, hogy valaki légitámadást indít vele egy zsúfolt utca ellen, robbanóanyagot navigál a tömegbe vagy bármilyen kiválasztott célpontba.

A holland rendőrség úgy tűnik, megtalálta az ellenszert: sasokat képez ki drónok elfogására.

A módszer állítólag működik, mégis túl szép és túl egyszerűen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Ezért fordultunk Orbán Zoltánhoz, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértőjéhez.

Nagyon könnyen beletanul

A vadászatra használatos madarakat összefoglalóan solymászmadaraknak nevezzük karvalytól a szirti sasig. Kifejezetten intelligens állatokról lévén szó, egyiket sem megoldhatatlan kihívás betanítani egy drón elkapására – esetünkben a méret miatt használnak sasokat. Adott egyed képességeihez mérten akár egy-két nap alatt kiképezhetők drónvadászatra.

 

madár nyilván élelemre pályázik, így egy darab húst a gépre kötve hamar megérti, hogy “mi a dolga”, és onnantól kezdve bármikor bevethető.

Persze ne úgy képzeljük el, mint egy lődd ki és felejtsd el típusú modern katonai rakétarendszert, a madár nem fog az ember kedvéért őrjáratozni, és kis repülő szerkezetekre lecsapni. Ha csak “simán elengedik”, nekiáll élelmet keresni, olyat, amilyet épp talál.

Ki kell vinni a helyszínre csuklyával a fején, a solymásznak ki kell szúrnia a drónt, ezután fel kell hívnia rá a madár figyelmét is, majd indulhat a hajsza. Tudni kell azt is, hogy ha egy ügyes kezelő az éter másik végéből kitér a ragadozó támadása elől, az hamar elkedvtelenedhet, feladhatja. Egyébként is könnyen elfárad, reptereknél is fél-egyórás váltásban dolgoznak a madarakat riasztó sólymokkal.

Még középtávon sem válik be

Vagyis az egész csak időben és térben korlátozottan, egy-egy kisebb terület, objektum védelmében működhet. Hatalmas, nyílt tér kell hozzá, hogy a madár ne sérüljön, ne kerüljön ki a solymász látóteréből, a földre kerülve ne üsse el egy autó, vagyis városi környezetben szinte kivitelezhetetlen. Ugyanezért lehetetlen – a közvélekedés ellenére – vándorsólymokkal kordában tartani városaink galambpopulációit.

Ezek a magasból, több száz km/órával zuhanva csapnak le a repülő áldozatra, a házak, vezetékek között darabokra törnék magukat. A galambnak elég egy párkányra leszállnia, már meg is menekült. Ráadásul a sólyom sem fog kockáztatni, hogy a Blaha Lujza tér aszfaltjára, autók és emberek közé csapja le a zsákmányt.

Visszatérve tehát Orbán Zoltán a sasok és drónok csatáját szükség szülte, de zsákutcás megoldáskeresésnek tartja, ami még középtávon sem válik be, mindenesetre egy érdekes próbálkozás addig, amíg az antidrón technológia utol nem éri önmagát.

Először mindig a természethez fordulunk

Nagyon érdekes viszont a történetben, hogy az ember mindig a természethez fordul először, ha megoldandó technikai szükséglettel szembesül. Ilyen volt például a tatárok által is alkalmazott módszer, miszerint “biológiai fegyverként” járványt terjesztő pestises, fertőző hullákat katapultáltak ostromlott várakba. Vagy az első tankokként használt harci elefántok.

A legismertebbek és legsikeresebbek persze a postagalambok, amelyeket mintegy ötezer éve alkalmaznak üzenetek továbbítására. Még a II. világháborúban is kiválóan egészítették ki a gyerekcipőben járó rádiótechnikát. Főleg Anglia és a francia ellenállás közti kommunikációt segítették, de még az első normandiai partraszállók is velük üzentek haza – és a magyar hadseregnek is voltak mobil postagalamb-egységei.

Az egész lényege, hogy a galamb akár több ezer kilométerről is gyorsan és hibátlanul visszatalál és vissza is tér a fészkére.

Angliában százszámra nevelték őket a hadsereg épületeinek padlásán, szükség esetén pedig apró dobozba zárva, ejtőernyőn dobták le őket a front mögött. Már csak egy sűrűn teleírt cetlit kellett a lábukra erősíteni, és már vitték is az információt.

Olyan fontos volt a szerepük, hogy Nagy-Britannia déli és keleti területein az 1940-es években kiirtották a galambokra vadászó vándorsólymokat, a németek pedig külön solymász egységekkel járőröztek a csatorna kontinentális partvonalán.

(Kiemelt képünk forrása: MTI/Kovács Attila)

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.