Tudomány

Hatalmas gázfelhő száguld a Tejút felé 310 kilométer per másodperccel

24.hu
24.hu

2016. 01. 30. 11:32

Korábban a témában:

A tudósok kiderítették, pontosan honnan származik a Smith-köd, egy hatalmas gázfelleg, amely ütközési pályán halad a Tejút-rendszerrel. Közelebbről, mint gondoltuk – írja az IFL Science.

A kutatók először használták a Hubble Űrteleszkópot arra, hogy feltérképezzék a felhő összetételét, amely 30 millió év múlva nekicsapódik galaxisunknak. Megállapították, hogy a köd gazdag a nehezebb elemekben, amiből arra lehet következtetni, hogy a Tejútról származik és nem a mélyűrből.

A szóban forgó gázfelhőt az 1960-as években fedezték fel. Ekkor jöttek rá arra is, hogy 310 kilométer per másodperces sebességgel közelít a Tejútrendszer felé. Sokkal meglepőbb adat viszont az, hogy ha szabad szemmel látható lenne, akkor mintegy 30-szor nagyobbnak tűnne az égen, mint a telihold.

Ez az egyetlen nagy sebességű gázfelhő – jól meghatározott pályán -, amelyet ismerünk. A tudósok szerint anyaga elegendő lesz 2 millió új csillag születéséhez miután bekövetkezik a kozmikus karambol.

Mivel a Smith-köd nem bocsát ki fényt, ezért a tudósok a háttérben elhelyezkedő galaxisok fényének torzulásából következtettek az anyagi összetételére. A különböző elemek ugyanis más-más hullámhosszon törik meg a fényt. A kutatók ebben az esetben kifejezetten a kén nyomait keresték.

Korábban azt feltételezték, hogy a felhő a mélyűrből származik és jelentős részben hidrogénből és héliumból áll. Azonban a legutóbbi eredmények rávilágítottak, hogy a köd kénkoncentrációja meglehetősen magas; hasonló a Tejút külső korongjának összetételéhez, amiből arra lehet következtetni, hogy egy szupernova hizlalta fel. Az objektum ezek szerint 70 millió éve lökődhetett ki, és most épp hazatérőben van – mutattak rá a tudósok.

A felfedezés hozzájárulhat a galaxisok keletkezésének pontosabb megismeréséhez, illetve arra is választ adhat, hosszú távon miként jöhetnek létre fiatal csillagok egy már létező, idősebb galaxisban az “újrahasznosított” anyagok által.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Bergamo, 2011. június 19.
Az olasz kormánykoalícióban részt vevõ Északi Liga támogatói középkori lovagnak öltözve a párt hagyományos éves gyûlésén vesznek részt az észak-olaszországi Bergamóban. (MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)Lovagi kardot találtak a szántásban Kengyelnél
A bird flies past the waning moon above Neuss, Germany, 28 January 2016. Photo: Federico Gambarini/dpaBolygóközi karambol nyomán született a Hold