Tudomány

Kőkori tömegmészárlás nyomaira bukkantak

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 01. 20. 21:44

Legalább 27 ember maradványai árulkodnak erről Kenyában, a Turkana-tó közelében.

Mintegy tízezer évvel ezelőtti borzalmas mészárlás nyomait viselik a maradványok: az egyik áldozat, akinek kezét-lábát összekötözték, a terhesség vége felé járhatott, valamint hat gyereket is megöltek – írták a kutatók a Nature tudományos folyóiratban.

A feltárt maradványok között 12 csontváz jó állapotban maradt fenn, közülük tíz mutatja kíméletlen, talán azonnali halált okozó erőszak nyomait.

Szétzúzott koponyák és járomcsontok, eltört bordák, kéz- és térdízületek, kőhegyű fegyverrel okozott sérülések árulkodnak a vérfürdőről

– számolt be a feltárásról a Cambridge-i Egyetem Marta Mirazon Lahr vezette kutatócsoportja.

Az egyik koponyába és egy felsőtest csontjaiba három kőpenge is fúródott, kettő a régióban ritkán előforduló, lávából keletkezett obszidiánból, a harmadik kovakőből készült. Néhány holttest csontjainak elhelyezkedése arra utal, hogy az áldozatokat megkötözhették. A halottakat nem temették el, sokuk a tó egy – azóta rég kiszáradt – lagúnájába zuhant vagy belelökték. Az üledék a 2012-es felfedezésig megőrizte a 21 felnőtt, köztük legalább nyolc nő és a hat gyerek csontjait.

A kutatók feltételezése szerint egy vadászó-gyűjtögető csoportra támadt rá egy ellenséges klán a lagúna partján.

Azt nem tudni, hogy a föld, a táplálék vagy más erőforrások miatt tört-e ki az összecsapás. Különösen ritkán találni a vadászó-gyűjtögető csoportok közötti összecsapásra utaló bizonyítékokat, amelyek értékes ismeretekkel szolgálnak a háborúk eredetéről és a korai embercsoportok közötti viszonyok alakulásáról.

Igen szokatlan, hogy nőket és gyereket öltek meg, mivel őket a győztes csoport általában befogadta, csak a legyőzött férfiakkal végeztek – írták a kutatók.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.