Tudomány

E nők az űrben teljesítik be princípiumukat

Pár évtizede esélytelen lett volna egy nőnek az asztronauta szakma. A világ változik, a nők keményednek, most már a végzettek fele nő.

Az 1960-as években még azért utasítottak vissza űrhajósnak jelentkező embert a NASA-nál, mert nő volt. Manapság azonban már odáig fejlődött a nemek közti egyenlőség, hogy az asztronauták fele nő – írja a New York Times.

Ezt hamar alá is támasztják egy friss adattal, ugyanis most végzett a 2013-ban toborzott évfolyam, aminek 50 százaléka tényleg nő. És ráadásul esélyük van részt venni a NASA 2030-ra beharangozott történelmi Mars-missziójában. Az egyik végzős, Jessica Meir ezt mondta a küldetésről:

A Mars annyi mindent taníthat nekünk a bolygónk múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Meir tengerbiológusként szerzett doktori címet, császárpingvineket tanulmányozott az Antarktiszon és bevallása szerint világéletében imádta az elhagyatott helyeket.

A másik végzős, Christina Hammock Koch szintén járt a Déli-sarkvidéken, teleszkópok szervizelésében vett részt, míg a harmadik űrhajós, Nicole Aunapu Mann a haditengerészet vadászgépeit vezette Irakban.

A nők 6000 jelentkező között maradtak állva. Két éven át képezték őket T-38-as szuperszonikus repülőkön, feladatokat kellett a vízben végrehajtaniuk, és a viccesen csak “hányócsillagnak” nevezett, a nulla gravitációt a felszín felé zuhanással modellező repülőkre is rendszeresen felpakolták őket.

A legnehezebb persze az lesz egy Mars-misszió esetén, hogy hosszú ideig távol lesznek a szeretteiktől. Csak az odaút kilenc hónapot vesz igénybe, így alsó hangon másfél évet lesznek oda. Anne McClain szerint megéri az 56 kilométeres út, mert onnan látni fogják, mennyire apró és magányos a Föld, és mennyire egymásra vannak utalva az emberek, akik jelenleg egymásra fenekednek.

(via IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik