Tudomány

A politikusok korán halnak

Egy harvardi kutatás szerint a vezető politikusok évekkel rövidebb ideig élnek, mint az átlagpolgárok.

Kétségtelen, hogy a politikusok – főleg az elnökök, miniszterelnök, államfők – általában jóval nagyobb stressznek vannak kitéve, mint az átlagpolgárok – ami persze az egészségi állapotukra is negatív hatással lehet. Egy harvardi tudósok által végzett kutatás szerint olyannyira, hogy a felelős pozícióban dolgozó politikusok várható élettartama átlagosan két évvel rövidebb, mint a hétköznapi emberek többségéé.

A BMJ-ben megjelent tanulmány készítői 279 élvonalbeli politikus – köztük amerikaiak, ausztrálok, britek, kanadaiak, dánok, finnek, franciák, lengyelek, osztrákok, spanyolok és svédek – egészségügyi adatait hasonlították össze 261 olyan társukéval, akik vezető pozícióra pályáztak ugyan, de nem választották meg őket. Mint kiderült, előbbiek átlagos élettartama 2,7 évvel rövidebb volt, mint az utóbbiaké.

Annak ellenére, hogy Barack Obama gyakran tréfálkozik a saját őszülő halántékával, elődjének, George W. Bush-nak pedig szívproblémái is voltak, a kutatók korábban azt gondolták, hogy az elnökök – legalábbis az Egyesült Államokban – legalább addig élnek, mint az átlagpolgárok. Igen ám, csakhogy a korábbi tanulmányok meglehetősen kis mintavétellel dolgoztak, és nem vették figyelembe azokat a társadalmi-gazdasági különbségeket, amelyek egy átlagos honpolgár és egy elnök között vannak.

Anupam B. Jena, a Harvard Medical School professzora a STAT Newsnak nyilatkozva azt mondta, valószínűleg nem csupán a stressz rövidíti meg a vezető politikusok életét, hanem az olyan, a munkájukból adódó életviteli sajátosságok, mint a sok utazás és a kevés testedzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik