Tudomány

Napóleonok nagy napja: december másodika

24.hu
24.hu

2015. 12. 02. 14:51

Bonaparte Napóleon és unokaöccse, Charles-Luis a francia történelem két emblematikus alakja. Tetteiket nem csak egy nemzet és egy korszak szintjén kell számon tartani, ez a két államférfi komoly hatással volt a világtörténelemre és napjainkra is. Sok olyan tévhit, legendás és kevéssé ismert történet szól róluk, amit érdemes bemutatni.
Korábban a témában:

A Bonaparték nevét mindenki ismeri. A két Napóleon nem csupán Franciaország és a XIX. század számára volt fontos, kül- és belpolitikai munkájuk a világot változtatta meg. Nagy cselekedeteik mellett azonban érdemes kicsit életük néhány eseményéről is beszélni. A következőkben ezekből szemezgetünk.

Négy, december 2-ai nap

Az érdekességek sorát – elsősorban aktualitása miatt – történetük közepén kezdjük. A hatalma csúcsán lévő, óriási népszerűségnek örvendő Bonaparte Napóleon nem elégedett meg az Első Konzul címével. Arra törekedett, hogy hatalmát beillessze a korszak Európáját jellemző dinasztikus elvbe.

Erre kitűnő alkalom volt az 1803-ban kitört királypárti összeesküvés leverése, ugyanis a megtorlást követően a Szenátus – inkább vezetői sugallatra, semmint a királyoktól való félelemből – felajánlotta a császári címet Napóleonnak, akit a Notre-Dame-ban koronáztak meg 1804. december 2-án. A fényes ünnepségre VII. Piusz pápa is eljött, igaz feleslegesen. Ugyanis szakítva a császárkoronázási hagyománnyal, Napóleon kivette a pápa kezéből a felségjelvényt, és saját fejére helyezte a koronát. A ceremónia szimbolikusra sikerült: Napóleon európai uralkodó lett, aki tárgyalópartner lehetett a többi uralkodó számára. Jelen volt az egyház, így a dolog legitimmé vált, ugyanakkor a császár az önkoronázással kijelentette: nem isteni akaratból, hanem önerőből érte el célját.

A legitim hatalomnak azonban voltak ellenzői. Napóleon napra pontosan egy évvel később, a morvaországi Austerlitz-nél ütközött meg két ellenségével, I. Sándor orosz cárral, és I. Ferenc osztrák császárral. A harcban Napóleon diadalmaskodott, hatalmas veszteségeket okozva a szövetségeseknek. Az osztrákok békekötésre kényszerültek, míg az oroszok visszavonultak hazájukba. A csata később a három császár csatája néven vált ismertté.

Majdnem ötven évvel később Bonaparte Napóleon unokaöccse, az ambiciózus Charles-Louis hajtott végre puccsot – nem először. Ez alkalommal végre sikert aratott. Az adósságai és hatósági eljárások miatt kényes helyzetben lévő Napóleon december 2-án seregével megszállta a fővárost. Gyors intézkedésével és hívei támogatásával egyetlen nap alatt megváltoztatta az állam arculatát. Még aznap kiírt egy népszavazást, amellyel hatalmát igyekezett törvényesíteni. A szavazáson elsöprő győzelmet arattak a támogatók, így Louis Napóleon a hatóságok elől menekülve az állam élére kerülhetett.

Itt azonban nem állt meg. Hatalma bebiztosításának és álmai megvalósításának érdekében belekezdett az új császárság kiépítésébe is. Ezt az elképzelését a francia nép is támogatta, így 1852. december 2-án kihirdették a Második Császárságot. Az uralkodó természetesen Napóleon lett, aki nagybátyjához hasonlóan érdekeset húzott a koronázással kapcsolatban: lemondott a szertartás formaiságáról.

Nem a méret a lényeg

I. Napóleon különös természetét sokszor magyarázzák állítólagos kisebbségi-komplexusával, amit hírhedt mélynövéséből eredeztetnek. Már a korszakban is elterjedt volt az elképzelés, hogy az uralkodó igen alacsony, a későbbiekben egyenesen az ő nevével jellemezték az alacsony önértékelésű embereket – ez az úgynevezett Napóleon-szindróma.

A valóság azonban az, hogy a császár 169 centiméteres magasságával – ezt halála után orvosa, Francesco Antommarchi mérte le – az átlagnál valamivel magasabb férfinak számított. Valószínűleg az angol propaganda miatt terjedhetett el az a tévhit, hogy a hadvezér szinte törpe – éppen azért, hogy az angol katonák kevésbé féljenek tőle.

Egy másik elképzelés szerint azért hitték Napóleont az átlagnál kisebbnek, mert az állandó kíséretéhez tartozó elit testőrök magassága jóval az átlag felett volt. A katonák gyűrűjében az államférfi messziről egészen alacsonynak tűnhetett.

„Nők!…Megszerzem majd el is felejtem őket”

Az ellentmondásos beszámolók miatt nehéz megmondani, hogy Bonaparte Napóleon milyen személyiség lehetett. Sokak szerint az idő múlásával egyre nehezebb volt elviselni természetét. A nők körében népszerű volt, mégis számtalan feljegyzés maradt arról, hogy a velük szembeni szociális- és szexuális viselkedése hagyott kívánnivalót maga után.

Nem kizárt, hogy az uralkodó igen kicsi nemi szervvel volt “megáldva”, és az sem, hogy látens homoszexuális volt. Egyben biztosak lehetünk: lekezelően bánt a nőkkel. Sokak szerint nehéz természetét csak igen erőskezű asszonyok tudták kordában tartani – például első felesége, Joséphine. Második feleségétől, Mária Lujzától egyetlen fia született, a „Sasfiók”, a tragikus sorsú, későbbi II. Napóleon.

Hűséges feleségei mellett rengeteg szeretőt is tartott. Életének egyik leghíresebb kalandja a fiatal lengyel grófnéhoz, Marie Walewskához köthető. A nő és Napóleon között kölcsönös vonzalom jött létre, az erkölcsös asszony azonban nem akart házasságtörő lenni. Végül néhány lengyel nemes úr – többek között az asszony férje – biztatására adta be a derekát, annak reményében, hogy javulni fog Lengyelország helyzete.

A köpönyegforgató média

Pályájának érdekes sajtótörténeti jelensége az úgynevezett „száz nap” idejéhez köthető. I. Napóleon elbai száműzetéséből visszatérve éppen száz napig gyakorolta a hatalmat, a visszatérés lépéseiről a francia lap, a Le Moniteur számolt be.

Az 1815. március 9-e és 22-e között megjelent cikkek címei a köpönyegforgatás mintapéldái lehetnének. A címek sorrendben a következők:

A szörnyeteg megszökött száműzetésének helyéről

A korzikai emberevő Cap Juannál partra szállt

A tigris megjelent Gapnál. Minden oldalról csapatok érkeznek, hogy megállítsák az előrenyomulását. Véget ér szánalmas kalandja, és arra kényszerül majd, hogy a hegyekben bujkáljon.

A szörny eljutott Grenoble-ig

A zsarnok most Lyonnál tart. Ahol megjelenik, rettegés lesz úrrá az embereken

A trónbitorló megkísérli, hogy 60 órás meneteléssel elérje a fővárost

Bonaparte erőltetett menetben halad, de lehetetlen elérnie Párizst

Napóleon holnap érkezik Párizs falai alá

Napóleon császár Fontainebleau-nál áll

Tegnap este őfelsége, a császár hivatalosan is elfoglalta helyét, és beköltözött a Tuileriákban. Az emberek leírhatatlanul boldogok.

Arzén vagy rák

Élete mellett halála körül is sok mítosz kering. Eszerint az ex-császárt megmérgezték, de az sem kizárt, hogy komoly belső szervi gondokkal küzdött – talán gyomorrákkal – ezért állandóan hasát masszírozta, hogy enyhítse a fájdalmát.

A mérgezés elméletének hátterében az áll, hogy 2001-ben nagy mennyiségű arzént mutattak ki haj- és szőrszál-maradványaiban. Ezt később azzal cáfolták, hogy Napóleonnak nem hullott ki a haja, és a feljegyzés szerint a körmei sem színeződtek el – ezek pedig az arzénmérgezés tünetei lennének. Az ellentmondást tovább erősíti, hogy ha rákban halt volna meg, nem elhíznia, hanem fogynia kellett volna, valamint az, hogy holtteste ép maradt, miután Franciaországba szállították – az arzén pedig éppen lassítja a szövetek bomlását.

A rák ellen szólhat az is, hogy a kabátba dugott kéz nem a has masszírozására, hanem a kordivatra utal. Korunk duck face-jéhez hasonlóan pózolt így sok nemesember a XIX. századi festményeken.  Ami a történetben egészen biztos, az az, hogy az orvosok manipulált halotti jegyzőkönyvet hagytak hátra.

Charles-Louis

Egy nehezen beinduló karrier

Az unokaöcs, Charles-Louis Napóleon karrierje nehézkesen kezdődött. Elmondható, hogy kezdeti lendületét a jó marketingnek köszönhette: a Napóleon nevet Franciaország-szerte el lehetett adni. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy pikk-pakk hatalomra kerüljön.

A meggondolatlan, fiatal politikus 1836. október 30-án reggel hatkor tört be társaival egy strasbourgi laktanyába, hogy meggyőzze az ott tartózkodó katonákat: nyilvánítsák császárrá. A vakmerő próbálkozás nem jött be: nyolc órakor már a börtönben ücsörgött…

Az uralkodó valósággal kiröhögte a puccsistát, és száműzetésbe küldte. 1840 nyarán Boulogne-sur-Mer mellett szállt partra, és megpróbálta maga mellé állítani a helyőrséget. A korábbi kísérlethez képest sikeresebb volt: akciója hajnali ötkor indult, és csak kilenc fele kapták el. Igaz, menekülés közben kis híján az életével fizetett, amikor a tengerbe esett. Az újabb államcsíny-kísérletet már bosszantónak találta a hatalom. Elítélték, és hat évig ült Ham börtönében. Innen 1846-ban, igen ötletesen szökött meg. A helyi építkezést használta ki: parókát és munkásruhát szerzett, egy vállára tett deszkával pedig arcát takarta el, így sétált ki a kapun.

Pár évvel később már megfontolt politikusként tért vissza, nem vett részt az 1848-as forradalomban. Az ugyanebben az évben tartott választásokat azonban már nem hagyta ki, és elsöprő győzelmet aratott a köztársasági elnök választáson. Valódi hatalmára viszont csak egy újabb puccsal, 1851-ben tudott szert tenni.

És már megint a nők

III. Napóleon kapcsolata is érdekes volt a nőkkel. A beszámolók szerint nagybátyjától eltérően igen kellemesen viselkedett közelükben. Mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy börtönévei alatt két törvénytelen gyermeket is nemzett.

A későbbi szerelmi életének legérdekesebb alakja felesége, Eugenia de Montijo. Miután III. Napóleon hiába próbálkozott beházasodni egy nagyobb dinasztiába, úgy döntött, a szívére hallgat. Az államférfi választása a nála tizennyolc évvel fiatalabb, spanyol származású nemes lányra esett, akitől egyetlen fia született, Louis, akit később IV. Napóleonként emlegettek – bár sosem uralkodott. A házasság a korban megszokottól eltérően valóban a szerelemről szólt. A történeten nem egy európai lap élcelődött, egy angol újság például azzal tréfálkozott, hogy a frissen felkapaszkodott Bonaparte-dinasztiának nem lehet elég dicsőséges egy ilyen kisebb, spanyol nemesi család. A művelt, intelligens császárné mégis igaz társa lett III. Napóleonnak – ennek ellenére a férfi többször is megcsalhatta.

Egy sikertelen merénylő, aki elérte célját

I. Napóleonhoz hasonlóan III. Napóleon ellen is követtek el sikertelen merényletet. 1800-ban Bonaparte Napóleont operába menet próbálták megölni. A császár ittas kocsisa azonban túlhajtotta a lovakat, így az útra helyezett időzített bomba későn robbant, a detonáció elkerülte a császári hintót.

III. Napóleont is hasonlóan próbálták meg likvidálni. Az ürügy a folyton forrongó Itália egyesítésének ügye volt. Egy olasz forradalmár-politikus fia, az igazi hipszter Felice Orsini 1858 januárjában kísérelte meg megölni a francia császárt. A férfi célja az volt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét Itália rosszul álló ügyére. A merénylő bombát akart dobni az uralkodóra, de a szerkezet besült. Tétovázás helyett a férfi újabb és újabb gránátot dobott Napóleon hintója felé, aminek végül az alját védő acélszerkezet miatt nem lett baja.

A támadásban nyolcan haltak meg, egyikőjük sem a császár volt. A dolog pikantériája, hogy a merénylő bombáit Angliában tesztelték, a francia nép így még jobban utálhatta a briteket, és sebezhetetlennek láthatta saját uralkodóját. A támadásban megsérült Orsinit végül elkapták és halálra ítélték. A börtönből írta híres levelét, melyben felhívta a császár figyelmét az olaszok ügyére. Bár a gyilkossági-kísérlet kudarccal végződött, III. Napóleon mégis eltökélte magát, és szövetségre lépett Piemonttal. Ez az összefogás nyitotta meg az utat Olaszország egyesítése felé.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.