Tudomány

A következő évtizedekben lassan megesszük az óceánon úszó hatalmas műanyaghulladék-szigeteket

Feltéve persze, ha nem figyelnek jobban a sólepárlóknál.

Minden évben ötmillió tonnányi műanyag kerül az óceánokba, melyek óriási, úszó hulladékszigetekbe tömörülnek, vagy épp békésen úszkálnak a hatalmas vízfelületen. A szennyezés kezdete óta hosszú évtizedek teltek el, mostanra pedig már nem csak egyben úszva, hanem mikroszkopikus, vagy épp szabad szemmel alig látható darabokként is veszélyt jelentenek.

Ezek kialakulhatnak a nagyobb méretű szemét (palackok, szatyrok, csomagolások) aprózódásával, de alkothatják eleve kis méretű darabok is, amelyek például olyan kozmetikai termékekben találhatóak, mint a fogkrém vagy az arctisztítók.

Na ilyen a só

Ezek az apró darabok természetesen a hagyományos sólepárlókon át a boltokba is eljutnak. Erre a Kelet-Kínai Egyetem egy kutatása mutatott rá, melynek keretében tizenöt különböző márkájú, hagyományos módszerekkel előállított tengeri sót ellenőriztek. A vizsgálat során kilogrammonként 550-680 apró darabkát találtak, ami azt jelenti, hogy egy átlagos fogyasztó egy évben akár ezret is lenyelhet belőlük.

Kis méretük ellenére ezek igen veszélyesek, ugyanis a legapróbb törmelékek rombolhatják  szöveteket, így a vízi állatvilág mellett az emberre is veszélyesek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik