Tudomány

A világ leginkább csempészett, védett állatáról talán még nem is hallott

Valószínűleg meg fogja lepni, de az a vadonélő állatfaj, amelyiket a leginkább veszélyezteti a kihalás a vadászata, és a csempészete miatt, nem tigris, és nem is orrszarvú, hanem a tobzoska.

A kihalás szélére sodródott, pikkelypáncélos, méhlepényes emlősre a becslések szerint, egy évi 19 milliárd dolláros (kb. 5500 milliárd forintos), illegális üzletág épül.

fotó: Wikipédia
fotó: Wikipédia

Nem egészen két héttel ezelőtt fogtak el a hatóságok egy férfit, aki 81 hátsó-indiai tobzoskát próbált átcsempészni Laosz és Thaiföld határán – adta hírül honlapján egy thaiföldi állatvédő szervezet, a WFFT.

Az állatokat a csempész kis zsákokba kötötte, majd ládákba pakolta őket. A tobzoskák közül a múlt hétig 48-at sikerült visszaengedni a természetbe, 17 példány elpusztult, a többit pedig még ápolják.

A hatóságok úgy gondolják, hogy a szállítmány az indonéziai Szumátráról indult, és a célállomása Kína lehetett, ahol a tehetősebbek vagyonokat fizetnek a tobzoska húsából készült ételekért, illetve a pikkelyéből készített, tradicionális orvosságokért.

A tobzoskák az utóbbi években emiatt a kihalás szélére kerültek, a ritkaságuk pedig még nagyobb veszélybe sodorta őket. Míg az 1990-es években 13 dollárt (kb. 3800 forintot) ért egy kiló tobzoskahús, ma már minimum 600 dollárt (175 ezer forintot) kell fizetni érte, így a fogyasztása státuszszimbólummá vált.

(via: IFLS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik